|
Váctól Selmecbányáig - útvonal ismertető (1.rész) Különös utazásra indultunk most: történelmi elődeink nyomdokain haladunk a Pesti-síkság árvalányhajas homokvidéke, az Alföld nyúlványa felől a Felvidék, Selmecbánya felé. Északnak, az évszázadokon át királyi kézben lévő Zólyomi-erdők irányába tartva hagyjuk el az Alföld csücskében őrt álló Vác városát, az egykori kereskedelmi és hadiút nyomvonalát követve. A megtett száz kilométer során ötszáz métert emelkedünk, utunk változatos földrajzi tájakon, néprajzi és kulturális régiókon át vezet majd. A röpke két óra alatt két évszázadot haladunk visszafelé az időben, a megérkezésig megpróbálva ráhangolódni a XIX. század Selmecbányájának, az erdészeti felsőoktatás kezdeti időszakának hangulatára. I. Váctól Parassapusztáig Összeállították:Karnis Gábor és Nagy László (Ipoly Erdő Zrt.) A Pesti-síkság Pesti-síkság peremvidéki középtáj a süllyedő Alföld és a kiemelkedő középhegység között. Az Északi-középhegység vonulatába egészen Vác környékéig, tágas völgyi síkságként, ék alakúan nyomul be. Nyugat felől a Pilis-Budai- és Szentendre- Visegrádi-hegység hegyláblejtői, keletről pedig a Gödöllői-dombság fogják közre, déli irányban nyitott.A Pesti-síkság félmedence-szerű teraszos felszínét 5-15 méter vastag, főként laza homokos, kavicsos üledékek borítják. A dunai szigetsorozat és az árvízi szintnél alacsonyabb, különböző szélességű ún. ártéri teraszok nagy mennyiségű talajvizet tárolnak. Ez egyrészt a Duna-mederből a vizet jól vezető és tároló homokos kavicsrétegekbe áramlik, másrészt a magasabb teraszok talajvize kelet-nyugati irányba, az ártér felé csapolódik le. A mellékpatakok vízhozama ugyancsak az árterek talajvizét gyarapítja. Hajdan mocsaras felszínek voltak, ahol rossz vízáteresztő agyagos-iszapos üledékek is képződtek. A terület folyómelléki része a Főváros és környéke elsőrendű ivóvíz-bázisát alkotja.A Pesti-síkság mai domborzata kialakulásának az értelmezése elsősorban a Duna pleisztocénbeli hordalékkúp-képző és teraszformáló tevékenységével függ össze. A Duna a pleisztocénben mind jobban bevágódott a felszínalkotó kőzetbe, s széles, különböző magasságú teraszokból álló völgyet alakított ki.Egészen az 1800-as években kezdődő szabályozásokig a területet a Duna és mellékvizeinek szövevényes vízrendszere hálózta be. Erre a bonyolult vízrendszerre már jobbára csak feltárások során előkerülő öntéstalajból, továbbá réti agyagból és mocsárföldből következtethetünk. A terület beépítése miatt ma már kevés helyen bukkanhatunk volt vízmederre vagy az egykori mocsár helyét jelző nádas foltokra.A terület erdőgazdálkodása alföldi típusú - homokos talajok, elsősorban akác és fenyő állományok jellemzik. Vác A városnak különös lelkülete van: Pannónia és az Alföld érintkezésében, a Duna mentén, két kultúrkör határán terül el. A Kr.e. 8000-től datálható cseréptöredékek, rézműves tárgyak, a szkíta kultúra vaseszközei, a híres váci kelta pénzérem lelet, az ún. penci vaskard, mind-mind virágzó korai kultúrákról regélnek az érdeklődő számára. A római időkben ez a hely szarmata és jazig törzsek szálláshelye volt a híres római védvonaltól, a limestől kőhajításnyira - a provinciát védő kis erődjük a várossal átellenben, a Pokol-szigeten állt. A sziget sajátos elnevezése Mária Terézia 1764-es látogatásához kötődik: a tiszteletére rendezett, a korban oly divatos misztériumjátékot csónakfelvonulással kombinálták össze. A játék végén az elkárhozottak balra hajóztak el - a későbbi Pokol-szigetre, míg a feltámadottak jobbra - a későbbi Paradicsom-sziget irányába.A magyar Honfoglalásról a Hétkápolna környékén feltárt 48 sír tanúskodik. A város neve is valószínűleg ide köthető: a magyar Vath törzsi névből eredeztetik. Tudjuk, hogy létezik szláv eredetverzió is. A Váci Püspökség alapjait I. István király rakta le, a Püspökséget mégis I. Géza alapításának tekintik. Ettől kezdve az egyház végig jelentős szerepet játszott a város életében. A mindenkori püspök volt a város földesura, a jelenlévő főpapi udvartartás révén a város építészetileg és kulturális szerepét tekintve egyaránt, a kezdetektől fontosnak számított. A XI-XII. században a vízpart mellett egy kiemelkedő részen megépült a váci vár, és a környékén alakult ki az első feudális városmag. Az 1241-es tatárjárás idején, a „fekete vasárnapon" (március 17-én) a mongolok a várban biztonságot kereső lakosság egy részével együtt felégették a vártemplomot és a püspöki udvartartás épületeit. Ám a váciak nagy része a közeli Naszály vagy régies nevén Nagy Szál hegy erdőségeibe, barlangjaiba menekült. A tatárjárás után IV. Béla délnémet vidékről hívott telepeseket az elnéptelenedett romok közé, akik az addigi központtól északabbra telepedtek le, a város mai főtere köré és itt építették fel saját hagyományaik szerint a Szent Mihály tiszteletére szentelt plébániatemplomot, intézményeiket, lakóházaikat.A 14-15. században a nagyhírű humanista püspök, Báthory Miklós kettős arculatot adott a városnak. Dalmát, olasz szobrászok, festők, építészek, virágzó reneszánsz kultúra a várban, és mindennapos megélhetési gondok a vár aljában, a városban. (Gyenge minőségű marhatartó rétek, kevés gabona, rosszul szervezett révátkelőhely.) A mégis békés virágzásnak mondható időszakot a törökdúlás szakította meg. A székesegyházból mecset lett, török fürdő épült és dúlt a török adóztatási rendszer. Ennek ellenére a város lakossága nőtt, a kettős adózatás elől beáramló jobbágyság nyomán. Ám a török uralom alatt inkább a kizsarolás volt jellemző, mint az épülés-szépülés. 1685-ben szabadult fel a város, de 1700-ig szinte törvényen kívüli állapotok és féktelen erőszak uralkodott - a hadbiztosok és zsoldosaik „jóvoltából".Az újjáépítést a Rákóczi-szabadságharc és az 1731-es tűzvész is hátráltatta, így a mai barokk város csak a 18. század második felére alakulhatott ki. Ezután a város élénk fejlődésnek indult. A 18. század második felének meghatározó püspökei (Migazzi Kristóf és Althann Mihály) folyamatosan fejlesztették a várost és kialakult a barokk városszerkezet képe. Az 1840-es évek elején pusztító pestisjárvány megállítására emelték a Szent Rókus Kápolnát. 1745-re befejeződtek a Piarista templom építési munkálatai, 1755-re pedig megépült a Domonkos rend temploma is, melyet - használóinak fehér öltözéke után - a nép Fehérek templomának nevezett el. 1764-ben Mária Terézia személyesen látogatott Vácra, kinek tiszteletére megépítették az ország máig egyetlen Diadalívét. Az uralkodónő azonban gyanakodva fogadta az ajándékot, így nem mert áthajtani a Kőkapu alatt, kocsisával kikerültette azt. 1766-ra megépült a Vác kincsestárának is nevezett Ferences templom, 1772-re pedig befejeződött a mai püspöki palota építése is, Migazzi Kristóf nevét pedig bárki megtalálhatja, a Váci Székesegyház szentélyét kutatva.A 19. században iparosodásnak indult a város, a céheket manufaktúrák, majd gyárak váltották fel. 1846-ban megnyílt a Vácot Pesttel összekötő első magyar vasútvonal, amiért azonban a váci kereskedők korántsem lelkesedtek annyira, mint mondjuk Petőfi, hisz a gyors összeköttetés a nagyvárossal a helyi kereskedelem visszaszorulását hozta.Az 1848-49-es szabadságharc két nagy csatája zajlott Vácon, melyeknek a város déli kapujánál, a Hétkápolna közelében állítottak emléket. A kiegyezést követően a századfordulóra megindult a polgárosodás, sportklubok, önképző körök és virágzó helyi sajtó jellemezte a várost.A 20. század két világháborúja után, az 1950-es évekre megváltozott a város szerkezete: a város addig gerincét képző egyházi intézményrendszert az állam erőszakkal háttérbe szorította, a főbb intézmények irányítását átvette. A felduzzadó lakosság kiszolgálására lakótelepeket építettek.A rendszerváltás után az egyház szerepe ismét nőni kezdett, és növekszik ma is. Az ipar leépítése miatt megszűnt munkahelyek lehetőséget adtak a város visszaalakulására. Az egyház révén ismét megjelent a felsőoktatás, és felújították az egyházi tulajdonba visszakerült ingatlanokat is.Az 1990-es évek legelején egy pap a Fehérek Temploma alatti elfeledett pincében XVIII. századi múmiákra és gyönyörűen festett koporsókra lelt. A lelet világviszonylatban egyedülálló, a múmiák a pince által teremtett környezetben hihetetlenül jó állapotban konzerválódtak. A vizsgálatok kimutatták, hogy a múmiák közül némely még életében teljes mértékben rezisztens volt különböző halálos betegségekre, melynek okát még kutatják (feltételezések szerint génmutáció révén - a National Geographic filmet forgatott a múmiákról és vizsgálatukról). A múmiák és a koporsók egy része megtekinthető a Március 15. téri Memento Mori című állandó kiállításon.2006-ban átadták a teljesen átépített, megszépült Március 15. teret, melynek köszönhetően, az egykoron a tér közepén álló templom maradványai a nagyközönség számára is megtekinthetővé váltak. A Naszály A Cserhát legnyugatibb tagja, a Naszály hegy mészkőröge 200 millió éves triász időszaki, trópusi sekélytengeri-szigettengeri üledék. A trópusi tengervízben gazdag élővilág alakult ki, ennek megfelelően ezekben a tengeri kőzetekben a zöld algák által kiválasztott világos színű mészkő található. A dachstein mészkő vastagsága 220 méter. A triász mészkő és dolomit lerakódás földtani korszaka után a terület több mint 100 millió éven keresztül volt szárazföld, amit a karsztosodás és a bauxitképződés is bizonyít.Legismertebb barlangja a Násznép barlang, tipikus karsztbarlang. Hatalmas, messziről látható bejárata egy függőleges sziklafal oldalából nyílik. Több kis barlangon kívül rendkívüli értékeket képvisel a Szinlő barlang: a jelenlegi feltárások eredményeként az ország egyik legmélyebb barlangja. Ez a barlang a nyugati platón jól kivehető töbörsorok utolsó tagja, nyílt víznyelőként működik. Ugyanitt található a Kis tó is, egy eliszaposodott, nagyobb töbörben, melynek vize egész évben megmarad.A jól látható Nagybánya vagy Cserkőbánya hosszú időn keresztül adott jó minőségű követ sok jelentős építkezéshez - például a váci székesegyház oszlopait is innen szállították. A bánya környékét számtalan kisebb "kráter" veszi körül, itt sokkal régebbi tevékenység nyomait találjuk. Évszázadokon keresztül készültek e helyen malomkövek. A Naszály tetején a homokkőrétegek több száz méterrel magasabban vannak a sasbérc-szerű kiemelkedések révén, mint általában a környező területek. Ez a tény a Naszály kiemelkedését a földtörténet utolsó 30 millió esztendejére datálja. A Naszály fontos flóraválasztó a Magyar Középhegység északi és dunántúli részei közt, így növényföldrajzi szerepe kiemelendő. Erre utal, hogy a pannóniai flóratartományon (Pannonicum) belül a Dunazug-hegységgel együtt külön szerepel, Visegradense néven. A Naszály igen gazdag és változatos növényzettel rendelkezik, az edényes növények (harasztok, nyitvatermők, zárvatermők) száma meghaladja a 450-et - köztük több ritka bennszülött, csak a Kárpát-medencében élő fajjal - mindezek közül 79 faj védett és 5 faj fokozottan védett. A fokozottan védett fajok közül kettő pannon endemizmus: a magyar gurgolya (Seseli leucospermum) és a halványsárga repcsény (Erysimum wittmannii). Utóbbinak jelenleg Magyarországon a Naszályon kívül csak a Börzsönyben van ismert lelőhelye. A változatosságot a növénytársulások nagy száma is mutatja, a hegy biotóp-térképezése során eddig 21 (14 erdő-, 6 gyep-, és 1 vízi) társulást írtak le.A Naszályon változatos erdőállományok, élőhelyek, társulások fordulnak elő. Elsősorban kocsánytalan tölgyesek, cseres tölgyesek, de az extrazonális bükkösök is megtalálhatóak. Emellett hegyvidéki gyertyános-tölgyesek, az északi oldalak törmeléklejtő-erdői, a védett gímpáfránynak élőhelyet adó mészkőszurdok-erdő, és a hegy délies lejtőin sztyepprétekkel mozaikolt, sajmeggyes bokorerdők teszik változatossá az összképet.A területet a Váci Erdészet kezeli. 2006. évi üzemtervezés során - a gazdálkodó kérésére - tapasztalat szerzés céljából 120 ha-on átalakító üzemmódban, 80 ha-on pedig szálaló üzemmódban folyik az erdőgazdálkodás. Szendehely - Katalinpuszta Szűk tájhatáron fekvő település a Naszály lábánál. A szendehelyi lakosság gerincét rendszerető, szorgos svábok alkotják. Az országos Kék-túra itt vált át a Cserhátból a Börzsönybe. Feltétlenül meg kell emlékeznünk e helyen átkelve Rockenbauer Pálról, a magyar televíziós természetfilmezés nemzetközi hírű megteremtőjéről, a Magyar Örökség díjas "Másfélmillió lépés Magyarországon" filmsorozat szerkesztő-rendezőjéről, aki mindig előszeretettel és megbecsüléssel hívta országjáró kamerái elé a magyar erdészeket. 1987 novemberében, a főúttól pár száz méterre, a Naszály oldalában fekvő erdőben menekült az önkéntes halálba. A szójátékok, szóviccek nagy mestere e helyet választotta végső elszenderedése színhelyéül, a hegyoldalban található néhány szelídgesztenye példány - kedvenc fája - közelében.Katalinpuszta felett feltűnnek az első szőlőtőkék, ültetvények, melyek az úgynevezett felvidéki szőlők legdélebbi előőrseinek tekinthetőek.
És bár a Felvidéket a serital hazájának tartjuk, hogy a bor mennyire nem volt idegen e vidéken, tanúskodjék róla Mikszáth Kálmán, aki minden témában értő kalauza az e tájon barangolóknak: „Minden szalmaláng volt, csak a bor iránti szeretet mutatott csodálatos stabilitást...a borok családfája erősen fejlődött és virágozott...nem csak hegyvidékek szerint volt sokféle, mint most...mindenféle árnyalatok színezték a borivást...kastélyszínű bor (siller), abrakosbor, hegyvámbor, papbor, németbor (jó savanyú), misebor, pennabor, bodzásbor, nyárlottbor, csigér, törökbor, nyúlósbor, aszú, zsálás, kalantyúsbor... és az ivási lankadtságot ellensúlyozandó, hasonlóan sokfélék a felköszöntések, a poharak... köszönőpohár, látópohár (kóstolás), társpohár, fráterpohár, sellyepohár, indulópohár, unszolópohár, ukkopohár...nagyszerűen volt ez kigondolva, hogy az ember soha abba ne hagyhassa, és mégse unhasson rá!" A Börzsöny Bal kéz felől felbukkannak a Börzsöny erdőkkel borított hegyvonulatai, melyben egészen az országhatárig gyönyörködhetünk.Jellemző erdőtársulásai a kocsánytalan tölgyesek, cseres-tölgyesek, bükkösök. A különböző fenyők térfoglalása csupán néhány %, a peremvidékeken kevés akác is előfordul. A Börzsöny erdei évszázadokon át meghatározó szerepet játszottak a környékbeli lakosság életében. A települések elsősorban a hegység peremvidékein alakultak ki, csak néhány község - Kóspallag, Szokolya, Nagybörzsöny - található a Börzsöny belsejében. A Belső-Börzsöny települései elsősorban az egykor virágzó ércbányászathoz (arany és vas) kötődtek.A kevés, gyenge minőségű szántóterület nem nyújtott megfelelő megélhetőségi lehetőséget az itt élőknek, így azok az erdőn keresték a kenyerüket. Erre számtalan lehetőség kínálkozott: nyáron az asszonyok, lányok erdei málnát, gombát gyűjtöttek, gyakran több tíz kilométert gyalogolva vitték az illatos erdei gyümölcsöt a váci piacra. Nyár végén, ősszel szedret, somot szedtek, a háztartásban nélkülözhető mennyiséget értékesítették. A legbiztosabb, és legjobban jövedelmező tevékenység azonban a fakitermelés, és az ehhez kapcsolódó tevékenységek voltak. A férfiak csaknem egész életüket az erdőn töltötték, ha a falvaktól távol folyt a fakitermelés, csak hét végén jártak haza. A múlt század első felében kezdetleges földkunyhókban, jobb esetben fából ácsolt barakkokban laktak. Ekkor kézi eszközökkel vágták a fát, igen nehéz és veszélyes körülmények között, melynek számos áldozata volt. A kitermelt faanyagot általában kézi szánkóval, ún. „román szánkóval" közelítették a vízfolyások, utak, vasutak mellé.Az egyház szerepe az erdőtulajdon tekintetében is rendkívüli jelentőséggel bírt: a Váci Püspökség és az Esztergomi Érsekség birtokai a Börzsöny, a Naszály és a Nyugati-Cserhát meghatározó erdőgazdálkodói voltak. Az erdőtömbök központi régióját a nagybirtokok, peremvidékét a kisbirtokok és a községi erdők jellemezték.
Az erdészeti felsőoktatás, majd a középfokú erdészképzés megindulása komoly erővel hatott a térség nagybirtokainak erdőgazdálkodására. Mind az egyházi, mind a magánbirtokok korán felismerték a képzett szakemberek alkalmazásából fakadó előnyöket. A Börzsönyben az 1920-as évek elején kezdődött meg a nagyarányú erdei vasútépítés. A vasút 600 mm nyomtávolságú volt, a fát szállító ún. „búr kocsikat" lovak vontatták a fakitermelés helyszínére, este pedig a rakott kocsik a községek felé lejtő pályán begurultak az alsó rakodókra. A vasútépítést - és karbantartást szintén a helybeli lakosok végezték.A fakitermeléshez egyéb tevékenységek is társultak, ilyen volt a boksában történő faszénégetés, a hamuzsírfőzés is.Az 1960-as években csökkent a háború utáni faínség, kevesebb lett a fakitermelés. A Börzsönyi lakosok kénytelenek voltak elhagyni szülőfalujukat, és távolabbi tájakon keresni a megélhetést. A hegység északi lábánál található két kis település, Kemence és Bernecebaráti fakitermelői az egész országot bejárták, leginkább a Dunántúlon kerestek és kaptak munkát. Munkaadóik mindig a legnagyobb elismeréssel szóltak szaktudásukról és szorgalmukról.Napjaink erdőgazdálkodását a Börzsönyben meghatározóan az Ipoly Erdő Zrt. végzi. A terület szinte teljes egészében a Duna-Ipoly Nemzeti Park része, a legnagyobb gazdasági értékű állományok fokozottan védett területen találhatók. A fakitermelési lehetőség fajlagos volumene (3,5 m3/ha) messze az ország hasonló adottságú területeinek átlaga alatt marad. Az erdőfelújítás a vágásos üzemmódban is kizárólag természetes úton, az anyaállomány újulatára alapozva történik - a nem vágásos (átalakító, szálaló) üzemmódban kezelt erdők térfoglalása országosan kiemelkedő. A Cserhát Jobbra a Cserhát nyugati medencéjének két nagyobb tájegysége: a Nógrádi-medence, míg távolabb a Csővár-Romhányi-rögvidék északi tagja látható. A szelíd lankák, erdőfoltokkal, kisebb erdőtestekkel tarkított mezőgazdasági táblák minden évszakban élvezetes tájképet mutatnak. Nógrád, a mai Magyarország legerdősültebb megyéje bontakozik ki előttünk.
A közelben húzódik a Duna és a Tisza vízválasztója: az északnak tartó vízfolyások az Ipolyon át a Dunába tartanak, míg a délre és keletre tartó vizeket a Galga, majd a Tisza fogadja be.A dombvidéken nyugatról keletre haladva a csapadék mennyisége jelentősen csökken.A „Romhányi rögben" értékes tölgyeseket is találunk, ami a Cserhát egészére nem mondható el. Az egykori gyertyános tölgyesek idős állományainak második koronaszintje gyakorlatilag hiányzik. Ennek állítólagos oka a birtokokon és községi erdőkben egyaránt megengedett ún. „faizás" - azaz az „alászorult", vagy „értéktelen" faegyedek kitermelésének egykori lehetősége.A tájegység meghatározó fafaja a névadó cser, valamint az akác. A tölgyesek, cseres-tölgyesek helyén álló, azokba beékelődő akácosokat Társaságunk ma nagy anyagi áldozatok árán igyekszik átalakítani őshonos célállományokra. A mindenki által ismert, 1896-os Bedő-térkép és a mai térképek erdőterület-adatait a térségben összevetve jól láthatóak az elmúlt évszázad jelentős erdőtelepítései. Ezek - a kor szakmai trendjének megfelelően - akácos és fenyves állományok, utóbbiak állatorvosi lóként mutatják a bennük elképzelhető erdővédelmi problémák teljes palettáját. A térség egyik nagy elvi lehetősége ma is az erdőtelepítés. Az állattartás visszaszorulásának következtében jelentős mennyiségű hajdani legelő van parlagon, elhanyagolt állapotban. Az ilyen területeken az erdőtelepítés kis mértékben már megkezdődött. Amennyiben hazai vagy uniós forrás a jövőben az eddiginél nagyobb mértékben áll rendelkezésre, a munka nagy lendületet kaphat, és hatékonyan hozzájárulhat a munkanélküliség csökkentéséhez, a vidék népesség- megtartó erejének fokozásához.Már a Palócföld déli peremén járunk. A palócokat a XIX. században Mikszáth Kálmán emelte be az irodalmi köztudatba. A palócság életének megismertetésében elévülhetetlen érdemeket szerzett írói munkásságával, leginkább az 1881-ben megjelent, A jó palócok című novelláskötetével, amiről így ír:,, Jó volt hozzám. Sok örömöt szerzett. Olyan kis mesebeli könyv lett, aki megrázkódott és... mondta: Gyere, kedves gazdám, a hátamra, elviszlek, ahova el akarsz jutni. Magamat látom e könyvben, aminő voltam fiatal koromban, s aminő már sohasem leszek többé."A Rétság környékén látható ipari fejlesztésekkel csupán itt, a Cserhát nyugati peremvidékén találkozhatunk. A Belső-Cserhátban a mezőgazdaság tönkremenetele a potenciális munkalehetőségek teljes megszűnéséhez vezetett - a vidéket elöregedő települések, krónikus munkanélküliség és erősödő etnikai problémák jellemzik. Rétság Rétság kisváros felé közeledünk. Szemben látható a hajdani páncélos laktanya hatalmas épülettömbje. Ebből a laktanyából indult 1956. október 30-án Pálinkás-Pallavicini őrnagy és kis csapata, hogy a közeli Felsőpetényben házi őrizetben raboskodó Mindszenthy József hercegprímást, esztergomi érseket kiszabadítsa. Először Rétságra, majd Budapestre vitték, ahol a forradalom utolsó napjaiban több rádióbeszédet mondott. November 4-én a Parlamentből az amerikai nagykövetségre menekült. Mindemellett ez a páncélos laktanya volt az egyik legtovább harcban álló forradalmi katonai alakulat. A dombtetőn lévő benzinkút vonalában álltak fel a Vörös Hadsereg páncélos alakulatai, de menetből nem rohanták le a laktanyát a várható nagy ellenállás és emberáldozat miatt. Több napi tárgyalás után a magyar páncélos tisztek megadták magukat a túlerőben lévő orosz haderőnek. Borsosberény A település környéke már a kőkorban is lakott volt, kő- és bronzkori leletek is előkerültek a község határában. A község nevében a Berény utótag kabar törzsnévből keletkezett. Első okleveles említése 1393-ban történt, amikor a Losonczy család volt a település birtokosa. 1470-ben Mátyás király Madách Lászlónak és Jánosy Gáspárnak adományozta a községet a csehek elleni hadjáratban szerzett érdemeik elismeréseként. A 16. század közepétől Borsosberény is a török hódoltság területéhez tartozott, a török adóösszeírások több török birtokosának nevét is említik: 1587-ben például Rizván Divane drégelyi török vitézé volt. A török hódoltság időszakában nagyrészt elnéptelenedett a falu, népessége a 18. században növekedett meg jelentősen. A falu további birtokos családjai voltak a századok folyamán: a Tihanyiak a 18. századtól, Ócsai Baloghok, a váci püspökség, Bartakovichok, a Tengeliczi Gindlyek, és a Mocsáryak, akik egészen 1945-ig birtokosok voltak a faluban. 1909 és 1945 között a Mikszáth család is birtokos volt a településen, a szomolyapusztai birtok a magyar nemzet ajándéka volt Mikszáth Kálmánnak negyvenéves írói jubileuma alkalmából.A faluhoz tartozó Szomolyapuszta a középkorban önálló település volt, 1274-ben a Johannita Lovagrendnek önálló rendháza volt itt, ami azonban a századok folyamán teljesen elpusztult. A török hódoltság korában Mahmud Bin Iltsi, majd Boszna Hasszán török birtokosait említik.Borsosberény jelenlegi katolikus temploma 1728 és 1730 között épült. Az egyik kúriát 1826-ban Tihanyi Tamás építtette, majd később a Mocsáryak tulajdonába került. A másik kúriát Bartakovich Ágoston építtette. A vasút 1909-re épült ki. Nagyoroszi A környék erdőtörténetének múltjáról, erdeiről, a régi tulajdonosokról érdemes néhány szót ejteni.A történeti Nógrád vármegyének még főispánt is adó család tagjai közül, gr. Berchtold Miklós emelkedik ki a korszakhoz képest haladó szellemű személyiségével. A nagyoroszi családi kastélyt 1879-ben korszerűsítette és jelentősen kibővítette. Emellett nagybirtokán országos hírű mintagazdaságot szervezett, melyben a juhtenyésztéstől kezdve a virágkertészetig a mezőgazdaság számos ágazatával foglakozott.A sikeres gazdaság jól működő szemléletét is jelzi, hogy a birtoktest nagyobbik felét kitevő 3600 holdas erdőterületen üzemtervszerű erdő és vadgazdálkodás folyt. Ennek a megfontolt tervszerűségnek köszönhette a Berchtold uradalom, erdeinek kiváló faminőségét és vadászterületeinek Nógrád vármegyében is jól ismert hírnevét. A területen nem voltak ritkák a kapitális agancsú szarvasbikák és a jelentős agyarhosszúságot elérő vaddisznó kanok sem.A sűrűn látogató vadászvendégek kellő színvonalú vadászterületi elszállásolása miatt, gr. Berchtold Miklós 1905-ben a Pénzásás-nyereg felett emelkedő Csurgó-fejezet és Kőember hegyek közötti völgyfőben - valószínűleg egy már korábban álló, menhelyként szolgáló kunyhó helyén - építette fel vadászkastélyát. Az erdő nyugalmának mélyén álló és a tájba tökéletes otthonossággal illeszkedő épületet 1910-1911 között tovább bővítette, amely így nyerte el ma is látható formáját.A gróf halála után özvegy gr. Berchtold Miklósné meglehetősen gyorsan eladta a nagyoroszi uradalomhoz tartozó 2200 holdnyi erdőterületet, a vadászati joggal és a vadászkastéllyal egyetemben.Az új tulajdonosok a magyar arisztokráciában is kiemelkedő jelentőségű és vagyoni helyzetű Wenckheimek lettek. Az ősi osztrák család a magyar honfiúsított főrangú családok közé tartozik.Gr. Wenckheim József 1925-26 táján vásárolta meg a nagyoroszi uradalom erdőterületét a vadászkastéllyal együtt. 1930-ban visszatérve Indiai útjáról régi álmát valósította meg, amikor 975 font sterlingért, egy háromüléses, kabinos, angol Desoutter, Mark II. típusú sportrepülőgépet vásárolt. Úgy is, mint a Magyar Aero Szövetség alapító tagja, ezáltal a trianoni békeszerződés utáni első magyar lajstromozású magánrepülőgép tulajdonosa lett. Repülőgépéhez a korszak egyik legrutinosabb, legnagyobb tapasztalatokkal rendelkező magyar pilótáját szerződtette, Dobos István személyében. Ugyanebben az évben börzsönyi vadászkastélya közelében, a megfelelő terepadottságokkal rendelkező, 617 méter magas Csurgó-fejezet hegy lapos tetején repülőteret alakítatott ki, amelynek nyomai még ma is fellelhetőek a vadászkastély felett emelkedő hegy tetején.Ennek köszönhetően Békés megyei kígyósi birtokáról is könnyen megközelíthette kedvelt vadászterületét és szállíthatta ide vendégeit.1945 után lezárult egy korszak a kastély történetében. Az államosítások során hamarosan a Váci székhelyű Börzsönyi Állami Erdőgazdaság kezelésébe került az épület. A Börzsöny Állami Erdőgazdaság a világháború után a történeti hagyományoknak megfelelően vadászati célokra használta később évtizedeken át az épület. A jogutód területkezelő Ipoly Erdő Zrt. 2005-ben jelentős költségráfordítással, korhű stílusban, de a mai kor legmagasabb színvonalán újította fel és adta át használóinak, vendégeinek a vendégházként működő, új funkciókkal is gazdagított 100 éves vadászkastélyt. Drégelypalánk Drégelypalánk a Középső-Ipoly mentén, a Börzsöny északi lejtői és a kanyargós Ipoly mocsári árterei, égeres láperdői közé települt. A szlovákiai Ipolyhídvéggel s a folyó bal partjára települt Ipolyvecével, Nagyoroszival és Honttal szomszédos falut a vidék paleolit lelőhelyeként is számon tartják. A népi hiedelem szerint valaha errefelé óriások is tanyáztak, s a környező hegyekben, a várromoktól nem messzire, az Óriás-kőnek nevezett sziklánál nyomaik is felfedezhetők. A tájról s a faluról csodálatosan vallanak a különböző leírások. Hont vármegye történelmi földrajzában olvassuk az alábbiakat: "Drégely-Palánk vidéke oly szép, hogy szinte megmagyarázható az a honszeretet, mely a hős drégelyieket áthatotta." Szeretettel írt a községről egykor a közeli Ipolyság szülötte, a magyar sorsvállalás nagy költője, Sajó Sándor is: "Honttól keletre Drégelypalánkra jutunk. A csinos falu sugár tornya már messziről fehérlik felénk. Innen délre, a megye határszélén egy 444 méter magas, erdőkoszorúzta hegy emelkedik, melyen az egykori drégelyi vár omladozó romjai barnállanak. A romokról s az egykori vár védelmében hősi halált halt Szondy Györgyről költők éneke s a magyar történet egyik legdicsőbb lapja szól."
Móricz Zsigmond is elbarangolt ide az 1930-as évek elején. ő dél felől közelített, s így írt a tájról: "Át kellett mennem egy rendkívül szép útvonalon a nógrádi és honti vadregényes, szelíd tájon. A magyar romantika egyik fejezete termett itt. Találomra megálltam egy községben, Drégely vára alatt. Arany János áldott, szenvedő, édes és szelíd szava állított meg: Felhőbe hanyatlott a drégeli rom..." Drégelypalánk valójában két külön település volt valaha. Drégely volt a régebbi, már az Árpádok korában fennállott, hajdani népe pedig robotmunkát végzett. A Palánk utótag a török által 1575-ben a falu temploma körül emelt faerődről vette nevét. Az utóbbi település lakói egykor katonai szolgálatot teljesítettek. Drégely vára Balra tekintve, a hegytetőn láthatjuk Drégely várának romjait. A várról először 1308-ban esik említés, amikor Csák Máté itteni várnagyait említik. Csák Máté 1321-ig tartotta hatalmában Drégelyt. Ezt követően királyi vár lett, egészen 1390-ig, várnagyságát a honti ispán viselte. 1328-ban egy Miklós nevű várnagy székelt Drégelyen, s 1332-ből ismert a község Szent Erzsébetről nevezett egyháza is, melynek papja 6 garas pápai tizedet fizetett. Albert király 1438-ban Pálóczy György esztergomi érseknek adományozta Drégelyt. Utóda, Széchy Dénes megerősítette a helyet.A vár történelmi jelentősége a török betörések korában vette kezdetét. A mohácsi vész után ide menekült Várday Pál érsek, és kezdetben ő, majd később a király állandó helyőrséget tartott itt.1534-ben, amint az érsek panaszából kitűnik, Szapolyai török, rác és magyar katonái Drégely mezővárosát felégették és a lakosok marháit elhajtották. Esztergom és Nógrád eleste után Várady Pál a jobbágy származású Szondy Györgyöt nevezte ki a Drégelyi-uradalom intézőjévé és a vár parancsnokává. Az országgyűlés 1546-ban ugyan elrendelte a végvárak megerősítését, a munkálatok azonban elmaradtak. 1552-ben Drégely vára nagyon gyenge volt. Ráadásul falait 1549-ben egy villámcsapás megrongálta, amely felgyújtotta a puskaporos raktárt is. Ezáltal a vár szerkezetében jelentős károkat szenvedett.Amikor Ali budai pasa a hont vármegyei várak ellen vonult, Drégely vára igen rossz állapotban volt. Az itt állomásozó helyőrség összesen 80 katonából állott, melyhez járult még a király által fölfogadott 40 zsoldos és Selmecbánya 26 katonája. A vár építésére és megerősítésére még 1552-ben sem történt megfelelő intézkedés. A legelhanyagoltabb állapotba pont akkor jutott, mikor már a török támadás közvetlenül fenyegetett. Szondi és tisztjei sürgették a vár kijavítását és kellő felszereltségét az egymás után íródott panaszos levelükben. I. Ferdinánd a levelek hatására elrendelte a vár védőinek pontos fizetését, és meghagyta a kamarának, hogy haladéktalanul szállítasson a várba lőport, ólmot és hadi szekeret. Ám I. Ferdinánd rendelkezéseinek alig kelt foganatja a kamara nehézkes ügyvitele miatt. Drégely várának történelmi küldetését a kényszerűség rótta rá, akkor, amikor 1552. július 6-án Ali pasa 12-14000 főnyi hadseregével megérkezett a vár alatt elterülő és ma is Töröktábornak nevezett fennsíkra. A sereg két hadosztálya, kb. 8000 ember ott ütött tábort, a harmadik hadosztály Ipolyság és Hont felől kerítette be a várat. Ali felszólította Szondit, hogy adja fel a harcot. Miután a kapitány a basa ajánlatát visszautasította, megindult a támadás. A törökök rövid időn belül elpusztították a külső várat. Július 9-én a magas kaputornyot is rommá lőtték. Ali Mártont, a nagyoroszi papot küldte Szondihoz, s kérte, beszélje rá a kapitányt a vár feladására. Szondi az ajánlatot ismét visszautasította, s a törökök szinte teljesen elpusztították Drégely várát, csak a kapitány két apródja, Libárdy és Sebestyén maradt életben, akiket Szondi már korábban Ali basához küldött, kérve, hogy életükről gondoskodjék.Szondi (Szondy) György (?-1552) a legbátrabb magyar hősök egyike volt, aki Hont megye kis végvárában példát mutatott az egész országnak, életét áldozva hazájáért. Embersége, bátor magatartása még az ellenséget is meghatotta, ezért temettette őt el díszes pompával a hatalmas Ali basa. S az sem csoda hát, hogy tettét az írók, költők, történészek közül is oly sokan megörökítették. Nem sokkal az ütközet után írta siralmas énekét, a Budai Ali basa históriáját a kor nagy énekmondója, Tinódi Lantos Sebestyén, hogy az udvarházában s az újabb csaták színhelyén ösztönző példaként emlegesse Szondi György s az alig százötven fős sereg tettét, akik a több mint tízezer fős sereggel szemben, ha néhány napig is, de megvédték a várat: "Nagy szép dárda Szondinak kezében vala,
Sebesőlve, térdőn állva ő vív vala,
Romlott toron alatt által lőtték vala,
Az fejét az hegyiről alá vetötték vala." Kölcsey Ferenc 1830-ban írta a Szondi című költeményét, melyben:
"Bajnokot énekel ő, ki hazánkért onta nemes vért,
Szondi dicső végét a drégeli várnak..."
Czuczor Gergely 1832-ben énekelte meg balladájában Szondiék "nemzeti öntudatot és büszkeséget erősítő" nemes példáját:
"Ott szendereg ő,
A harckeverő,
Kit nem bíra győzni veszély, baj,
Nem szálla szívére haláljaj;
Most maradék magyar áldja nyomát,
S enyhítgeti mennyei béke porát." Arany János Szondi két apródja című balladája 1856-ban született. A várvédők hősiességét hirdette ő is - akkor, amikor arra éppen oly nagy szükség volt: "Mondjad neki, Márton, ím ezt felelem:
Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi,
Jézusa kezében kész a kegyelem:
Egyenest oda fog folyamodni." A sokszoros túlerő ellen vívott hősies küzdelemben valamennyi végvári vitéz elesett. Drégely emléke és példája egyike lett az önfeláldozó hazafiságnak és bátor helytállásnak.A Szondi-hagyományoknak az 1860-as években Hont megyében is szép kultusza kerekedett. 1868-ban megalakult a Szondi Emlékbizottság, amelynek tagja volt többek közt Arany János, Horváth Mihály, Ipolyi Arnold és Simor János esztergomi hercegprímás is. Eldöntötték, hogy Szondinak Drégelyen emléket állítanak, hozzáfogtak az emlékkápolna építéséhez, melyet 1885-ben szenteltek fel a Babat-hegyen. Itt kapott helyet a Szondi szobor s a Szondi-zászló is. A Szondi kultusz a második világháború után már-már kialudt Hontban. A Szondi emlékkápolna és a hozzá tartozó terület, a későbbiekben az orosz csapatok által használt légvédelmi lőtérhez tartozott és a hetvenes évek végén lebontották.Az 1990-es évektől ismét felerősödött a Szondi-hagyományok ápolása. Drégelyvár a nemzeti örökség része lett, s ostromának évfordulóin egész napos ünnepséggel adóznak a hősöknek. Drégelypalánkon állandó kiállítás emlékeztet a csatára és annak hősére.A falu középen már előbb elhelyezték Szondi szimbolikus szarkofágját, Kő Pál szob-rászművész alkotását; kopjafával és haranggal jelölték meg a kápolna helyét, s van emléktábla a várban is.A vár legújabb kori története az 1980-as évek elején kezdődött, és a mai napig is tart. Létrejött a Drégelyvárért Alapítvány, mely csekély anyagi erejével és társadalmi összefogással közel három évtized alatt elérte, hogy a falak nagy része megerősítésre és lezárásra került, ezzel sikerült megakadályozni a további rongálódást. 2005- ben a vár bejáratánál avattuk fel Melocco Miklós szobrászművész Szondy-emlékművét.Drégelypalánk községet elhagyva megpillantjuk az Ipolyt, a „hajózható folyót", mely Trianon óta északi országhatárunk egy szakaszát alkotja. Hont Egyik legrégebbi települése hazánknak. A honfoglalást követően a Hunt nemzetség telepedett le a környéken. A nemzetségről kapta a nevét a falu, majd később a vármegye is.Hont vármegye a 11. században vált le a vele szomszédos Nógrád vármegyétől. Az 1300-as évek elején hozzácsatolták a Kishont nevű régiót, amely 1802-ig volt része; akkor egyesült Gömörrel, és létrejött Gömör és Kis-Hont vármegye.1552 és 1685 között a vármegye az Oszmán Birodalom fennhatósága alatt állt és a Nógrád szandzsákhoz tartozott.1920-ban a vármegye északi, nagyobb része Csehszlovákiához került, a déli rész továbbra is Magyarországnál maradt. A Csehszlovákiához tartozó rész 1923-ig önálló megyeként tovább működött, 1923-1928 között Zólyom megyéhez tartozott, 1928 után viszont megszűntek a megyék Szlovákia területén. A Magyarországhoz tartozó rész először tovább működött Nagymaros székhellyel, majd 1923-tól 1938-ig Nógrád és Hont vármegye része volt.Az I. bécsi döntés 1938-ban Hont vármegye területének nagy részét Magyarországnak ítélte, ekkor jött létre Bars és Hont vármegye, amely 1945-ig létezett. A Csehszlovákiánál, majd Szlovákiánál maradt rész az 1938-ban az 1928 előtti Zólyom megye helyébe lépő Garam megye része lett.A II. világháború után helyreállt az 1938 előtti országhatár, és a magyarországi rész Nógrád-Hont vármegye része lett, majd nagy része 1950-től Pest megyébe olvadt be.Balra tekintve láthatjuk a Honti szakadék bejáratát.A szurdokvölgy a földtani feltételezések szerint az Ős-Ipoly medre volt. A szakadék pleisztocén kori ősállatmaradványokban gazdag. Korallmaradványok és megkövesedett cápafogak is láthatók kőbe zárva. Hóolvadáskor és esős időben a szurdokvölgybe látogatók páratlan vízesésben gyönyörködhetnek.Előttünk Parassapuszta, a hajdani határátkelőhely. Hamarosan Ipolyságra érkezünk.
|
