|
Váctól Selmecbányáig - útvonal ismertető (2. rész) Különös utazásra indultunk most: történelmi elődeink nyomdokain haladunk a Pesti-síkság árvalányhajas homokvidéke, az Alföld nyúlványa felől a Felvidék, Selmecbánya felé. Északnak, az évszázadokon át királyi kézben lévő Zólyomi-erdők irányába tartva hagyjuk el az Alföld csücskében őrt álló Vác városát, az egykori kereskedelmi és hadiút nyomvonalát követve. A megtett száz kilométer során ötszáz métert emelkedünk, utunk változatos földrajzi tájakon, néprajzi és kulturális régiókon át vezet majd. A röpke két óra alatt két évszázadot haladunk visszafelé az időben, a megérkezésig megpróbálva ráhangolódni a XIX. század Selmecbányájának, az erdészeti felsőoktatás kezdeti időszakának hangulatára. II. Parassapusztától Selmecbányáig Összeállították:Dr. Bartha Dénes, Dr. Oroszi Sándor és Bakay László A Selmeci-hegység és a Börzsöny A vándorgyűlés útvonala Váctól Selmecig tart, miközben két fontos középhegység jellegű természetföldrajzi tájat, a Börzsönyt és a Selmeci-hegységet lehet részletesen megfigyelni, amelyeket egymástól az Ipoly völgye választ el. A Börzsöny és a Selmeci-hegység sok közös vonással bír. Mindkettő az Északnyugati-Kárpátok vulkáni övezetének tagja, a Selmeci-hegység az északi külső vonulathoz, míg a Börzsöny a déli belső vonulathoz tartozik. A két hegység fő alkozókőzete az andezit, amely mintegy 16-14 millió évvel ezelőtti vulkánosság terméke. A hegységek magassága is hasonló, a Börzsöny legmagasabb pontja a Csóványos (939 m), míg a Selmeci-hegységé a Szitnya (1009 m). Különbség abban adódik, hogy a Börzsönyben jelentős még a lajtamészkő és főleg a hegylábakon a lösz előfordulása, míg a Selmeci-hegységből ezek már jobbára hiányoznak, helyettük a riolitot és a bazaltot lehet megemlíteni A hidrotermális folyamatok, amelyek a vulkáni utóműködésnek tudhatók be, a Börzsönyben inkább csak a nyugati részre jellemzőek, a Selmeci-hegységben viszont sokkal nagyobb területre, az utóbbi hegység ezért is gazdagabb színesfémércekben. Közös és szembetűnő jellegzetesség még, hogy mindkét hegységet északról és nyugatról egy-egy folyó keretezi, a Selmeci-hegységet a Garam, a Börzsönyt az Ipoly. E két folyó torkolata egymástól mindössze 12 km-re szájadzik a Dunába. Ipolyságot elhagyva a Középső- Ipoly-völgyből fokozatosan kapaszkodunk fölfelé, s a Korponai-erdőn (Krupinská planina) áthaladva a Selmec-patak völgyében érjük el a Selmeci-hegységet. Ezen az úton áthaladunk egy éghajlati választóvonalon, amely mentén a csapadékösszeg fokozatosan nő (Ipoly-völgy: 6-700 mm, Selmec-patak völgye: 7-800 mm, Selmeci-hegység magasabb részei: 8-900 mm). A középhőmérsékletek (januári és júliusi) fokozatosan csökkennek (Ipoly-völgy: -4-5 C fok ill. +17-18 C fok, Selmec-patak völgye: -5-6 C fok ill. +17 C fok, Selmeci-hegység magasabb részei: < -6 C fok ill. +16-17 C fok).A Börzsöny és a Selmeci-hegység közötti területen a természetes növényzetnek ma már csak a maradványai, s azok is nagyobbrészt átalakított formában láthatók. Az Ipoly-völgy ártéri erdői erősen fragmentálódtak, a völgyet elhagyva a tájat nagyobbrészt gyertyános-tölgyesek uralták, szárazabb gerinceken, oldalakon cseres-tölgyes betétekkel. Tegyünk viszont összehasonlítást a kiinduló- és a végpontokon! A Börzsöny délebbi elhelyezkedése, a még érzékelhető szubkontinentális klímahatás a vegetációban különbséget tesz az északabbra fekvő és erőteljesebb kárpáti klímahatással bíró Selmeci-hegységhez képest. Ennek legfőbb megnyilvánulása, hogy a Börzsönyben az erdőövek magasabban, a Selmeci-hegységben alacsonyabban futnak. A Börzsönyben (különösen annak déli részén) a cseres-tölgyes még határozott övet alkot, a Selmeci-hegységben cseres-tölgyesek már csak alig, kizárólag délies kitettségben, kis foltokban fordulnak elő. (Megjegyzendő, hogy cseres-tölgyes a Garamtól északra már nincs.) Mindkét hegységre jellemző a gyertyános-tölgyes, de a Selmeci-hegységben alacsonyabbra ereszkedik, mint a Börzsönyben. Ennek megfelelően a bükkösök - arányaikat nézve - a Selmeci-hegységben nagyobb kiterjedésűek, mint a Börzsönyben. Az ún. magashegyvidéki (montán) bükkösök a Börzsönyben csak a legmagasabb csúcsokon találhatók (javarészt elkőrisesedett formában), a Selmeci-hegységben kiterjedtebbek, s sajátos fajjal, a jegenyefenyővel büszkélkednek. A klimatikus különbségeket és az eltérő földrajzi fekvést jól mutatják a szárazabb termőhelyekhez kötődő edafikus erdőtársulások is. A Selmeci-hegységben a mészkerülő tölgyesekhez képest nagyobb a mészkerülő bükkösök területaránya, a Börzsönyben még találunk mész- és melegkedvelő tölgyeseket, bokorerdőket, a Selmeci-hegységben viszont már nem. Még egy lényeges különbségre érdemes rámutatnunk! A több évszázados bányászat jobban rajta hagyta nyomát a Selmeci-hegység erdőin, azok jobban átalakultak a Börzsöny erdeihez képest.Tegyünk még egy összehasonlítást a két hegység közötti különbséget érzékeltetendő a fásszárú növényfajok segítségével! A Börzsönynek nincs őshonos fenyőfaja, ugyanakkor a Selmeci-hegységben megtalálható a jegenyefenyő és a tiszafa is, igaz, az erőteljes tájhasználat, erdőkiélés miatt mindkettő erőteljesen visszaszorulva. A hidegtűrő fa- és cserjefajok közül csak a Selmeci-hegységben fordul elő a sziléziai fűz (amely a kecskefűzhöz hasonlít), a fekete lonc és a vörös áfonya. S bár mindkét hegységben megtalálható, de a Selmeciben gyakoribb, tömegesebb a madárberkenye, lisztes berkenye, bibircses nyír, vörös bodza. A melegigényes fásszárúak értelemszerűen a Börzsönyben gyakoribbak, tömegesebbek. Ebbe a csoportba sorolható a cser, a molyhos tölgy, a tatár juhar, a virágos kőris, a sajmeggy, a barkócaberkenye, a húsos som, a bibircses kecskerágó, az ostormén bangita, a csepleszmeggy és a pukkanó dudafürt. Jól példázza a különbséget a szelídgesztenye is, amely a Börzsöny déli felének tájképformáló fafaja, a Selmeci-hegységben viszont alig találkozunk vele (Hegybányán van egy szép öreg és védett példánya). Az Ipolytól Selmecig érintett községek Ipolyság (Sahy, Eipelschlag) A ma 8000 lakosú város Hont vármegye egykori székhelye, ma Vác testvérvárosa.. Az Ipoly bal partján fekvő városrész neve Homok. Az Ipolyság név a régi magyar ság (=domb) főnévből ered, de mások szerint egykor kabar törzsnév volt.
Kőkorszaki település, valamint a laténi kultúra és egy IX. századi település maradványait is feltárták itt. A magyarság megtelepülése a X. században veszi kezdetét. Ipolyságot 1237-ben említik először „Saag" néven, abban az oklevélben, melyben IV. Béla király egy malmot és birtokainak egy részét az esztergomi káptalannak adja. Premontrei kolostorát szintén 1237 körül alapította a Hont-Pázmány nemzetségbeli Márton, első erődítményei a XV. század közepén épültek. 1451-ben Giskra serege szállta meg, erődítményét megerősítette, Hunyadi János foglalta vissza tőle.Az ősi Hont-Pázmány alapító család nevét viselő megye közgyűléseinek és hivatalainak székhelyét 1802-től ide tette át. Ekkor kezdték el építeni a székházat is, amely aztán második „nekifutásra" a Bach-korszak idején került a jelenlegi helyére.A vármegyékkel kapcsolatban utalnunk kell rá, hogy Szent István király idején tipikusan királyi megyeként jött létre, de a birtokadományozások során nemesi hellyé vált. A tatárjárást követő időben szaporodtak meg a különböző vidékekről jövő telepesek, s ezt a tarka képet a török háborúk, az, hogy a vármegye területe tulajdonképpen a szultáni hadak által elfoglalt vidék északi határát jelentette, tovább színezte.A török kiűzése után részben a régi urak, részben pedig - mint újszerzeményi birtokon - a Habsburg-hű családok foglaltak tért. Ez a XVII-XVIII. századok fordulóján a kuruc háborúkkal ismét színesedett - 1704 végén itt fogadta II. Rákóczi Ferenc a fejedelemmé megválasztásának hírét hozó erdélyi küldöttséget. Majd csak Mária Terézia és II. József uralkodása során sikerült mind a birtokokat, mind a vármegyei szervezetet stabilizálni. Talán mondani sem kell, hogy a szüntelen átalakulások mind a lakosság vallási, mind nyelvi összetételében szintén tarka képet alakítottak ki.A két bányaváros, Selmec és Korpona a megye közjogi állásában mintegy zárványt jelentett, hiszen a szabad királyi városok például az országgyűlésekre is közvetlenül küldhettek követeket. A török időkben azonban a lakossággal együtt a nemesség is igyekezett az említett városokba húzódni. Ez annál is inkább érdekes, mert a korábbi időktől a dokumentumok egészen másról, tudniillik a bányavárosok (gőgős?) elzárkózásáról tudósítanak. Például: A selmeciek a királyné kívánságára 1505-ben ugyan egy magyar embert felvettek a polgárok közé, de ez precedensül nem szolgálhatott; továbbra is elzárkóztak a magyarok vagy vendek (tótok) beengedésétől. A török előretörésével viszont a magyar nemesek, illetve a tót munkások tömegesen kerülhettek be, menekülhettek be a városba - növelve a védők, az esetlegesen hadra foghatók számát.A török időkben, 1571-77-85-ben a megyei közgyűléseket Selmecbányán, majd Korponán és Báton tartották. A török-, kurucvilág elmúltával, illetve az újjáépítés századában, a XVIII.-ban a megye székhelye Kemence lett. Továbbá meg kell emlékeznünk arról is, hogy Hont két részre szakadt; Kis-Hont 1802-ben Gömörrel egyesült, míg Nagy-Hont (most már csak Hont) a magyar nemesi ellenállás egyik jelentős fészkének számított. Természetes módon az arisztokrácia királypárti, sőt császárhű volt (lást a Korhány, majd Kohány-Coborg családot), míg a kis- és középnemesség a XVIII-XIV. századok fordulójára igazi nemesi vármegyét, autonómiát teremtett meg. S ennek főhelye az Ipolyságra került vármegyei központ volt.1849.január 11-én Ság mellett folyt a szabadságharc egyik ütközete Guyon Richárd és Anton Csorich csapatai között. A vasút 1886-ban érte el a települést és 1919-ben került vasúti összeköttetésbe Budapesttel. A trianoni békeszerződésig Hont vármegye székhelye volt,ekkor
Csehszlovákiához csatolták.1938 és 1945 között az első bécsi döntés értelmében Magyarországhoz tartozott. 1941-ben még lakosságának 96%-a magyar volt. 1945 után a magyarság egy részét deportálták Csehországba,egy részét áttelepítették Magyarországra, a kitelepített svábok falvaiba, például a Bakonyban Hidegkútra.2001-ben 8061 lakosából 5015 magyar, 2787 szlovák, 45 cseh és 33 cigány.A zsidó közösség a múlt század elején 1200 személyt számlált, ez a lakosság 25% volt. Ezt a közösséget 1944-ben a koncentrációs táborokba hurcolták és csak harmincan tértek haza. Többségük emigrált,a város utolsó csak zsidó szülőktől származó polgára 2006-ban halt meg.Maga a város látnivalói a főtér köré csoportosulnak. A római katolikus templom, a volt vármegyei székház, továbbá az egykori középületek, ha nem is egykori pompájukban, de ma is láthatók. - kéttornyú római katolikus templomát 1734-ben a jezsuiták építették újjá barokk stilusban, legrégibb emléke egy XVI. századi Madonna-szobor.
- a jezsuiták kolostora a XVII. század végén épült a korábbi kolostor maradványainak felhasználásával. Feltárása során középkori temetőt és sok használati
tárgyat találtak
-az egykori vármegyeháza 1827 és 1857 között épült klasszicista stílusban, jelenleg városháza
-az evangélikus templom 1903-ban épült
-a neológ zsinagóga 1852-ben épült, a súlyosan leromlott épületet nemrég felújították,kulturális
központ működik benne
-a Fő tér közepén 1859-től a város védőszentjének, a Szeplőtelen Istenanyának szobra áll. Ismert ipolysági személyek: -itt szolgált 1670 táján Szecsei András gályarabságra hurcolt református prédikátor
-Sajó Sándor (1868-1933) költő, műfordító, drámaíró,tanár,az MTA levelező tagja
-Bárdos Remig Sándor (1868-1932) nyelvész, pannonhalmi főapát, egyházi író
-Sipos Antal (1839-1923) zongoraművész, zeneszerző, a Zeneakadémia tanára
-Lovcsányi Lajos (1850-1915) tanár, pedagógiai író
-Vértes József (1861-1944) író, szerkesztő, tanár
- Dr. Horváth István (1885-1941) tanár, történész,Hont vármegye jelentős régészeti kutatója Gyerk (Hrkovce) A Selmec-patak itt folyik az Ipolyba. A falu neve már egy XII. századi oklevélben is szerepel. Évszázadokig az esztergomi káptalan birtoka volt, akik még Hont vármegye szervezetéből is kivonták. A török hódoltság után települt újjá. Római katolikus temploma 1808-ban épült.A régészeti leletek tanúsága szerint területén már az újkőkorban éltek emberek. 1156-ban Martirius esztergomi érsek oklevelében „Gyrki" néven említik először, a falu ekkor a Honti vár tartozéka volt. 1245-ben „Gerky" néven említik, neve valószínűleg a görög népnévből származik.1288-ban IV. László király a falut az esztergomi káptalan fennhatósága alá rendeli. A káptalan egészen a XIX. század végéig a falu birtokosa. A török hódoltság idején a falu elnéptelenedett,csak a XVIII. századra települt újra.1910-ben 567, túlnyomórészt magyar lakosa volt,a trianoni békeszerződésig Hont vármegye Ipolysági járásához tartozott,ma a Nyitrai kerület Lévai járásához tartozik.339 lakosából(2001)196 magyar és 140 szlovák.Nevezetessége a Szt. Katalin római katolikus templom 1770-ben épült, 1809-ben klasszicista stílusban átépítették, majd a század végén ismét megújították.Itt született 1912-ben Sinkó Ferenc író, műfordító és 1922-ben Medgyesi László költő, tanár.A temetőben nyugszik Czobor László (1850-1942), Hont vármegye alispánja, helytörténész. Kistompa (Tupá) A magyar kisközségről 1429-ből maradt fenn határjárási jegyzőkönyv. Osztozott az Ipoly menti helységek török kori pusztulásában. Később a Majthényi, Thuránszky és az Ivánka családok voltak a birtokosai.Ipolyságtól 7 km-re északnyugatra, a Selmec patak bal partján fekszik. Hozzá tartozik Horváti(szlovákul Chorvatice), egykor önálló község.A falu területén már az újkőkorban is éltek emberek. A kőkorszakban a zselizi és a vonaldíszes kultúra, a bronzkorban a magyari kultúra népe hagyta itt a nyomait. A II.-III. században germán,a VIII-X. században szláv település állt a területén. A mai települést 1332-ben „Tompa" néven említik először.A falu nevezetességei közé tartozik a Horváti Mindenszentek tiszteletére szentelt római katolikus temploma, mely a XVIII. században épült és a Tompai Szt. Ferenc temploma a XX. századból.Horvátiban született Tipary Dezső (1887-1967) festőművész és Simonyi Lajos (1904-1998)festőművész, az Ipolysági Galéria névadója, aki Ipolyságon van eltemetve. Felsőszemeréd (Horné Semerovce) Ipolyságtól 8 km-re, a Selmec jobb partján fekszik.633 lakosából 344 magyar és 178 szlovák.A település a Szemere névről, az Árpádnál is előforduló, ősi magyar névadást tükrözi. Első említése IV. Béla Selmecbányán kelt parancsában, a XIII. századból való. A község gótikus templomának kapuzatán 1482-es évszám olvasható, továbbá itt van a magyar rovásírásos emlék is.A XIV. században a Kacsics nembeli Kónyi család birtoka volt. A XVIII. században a Hellenbach családé, a XIX. században a Földváry és Ivánka családoké. Jelentősebb birtokosai még a Wilczek és a Stailein-Saalenstein családok voltak.A falu nevezetessége a Wilczek Kastély a nagy angolparkjával, mely 1763-ban épült barokk stílusban. Eredetileg a Hellenbach családé volt, akik élénk társadalmi életet éltek. Több neves személyiség, köztük Széchényi István és Erkel Ferenc is megfordult a falai között.A falu határában található az egykori nagybirtok 150 m hosszú pincéje, melyet még Hellenbach János építtetett a XVIII. században.A településhez három kastély is tartozik, amely a Hont megyében nevezetes Ivánka családé, aztán gróf Steinlein és a közeli Királyfia-pusztán gróf Oberndorf családé (korábban a Földváryaké) volt. Királyfia hajdan önálló település, de a XIX. században már csak mintegy 100 lakossal bírt.A Földváry család telepítette be újra, kastélyt is építettek ide. A kastély később a Coburg, a Zmeskall, majd a Migazzi család tulajdona lett, végül 1944-ig a Horn családé volt.Itt született 1818-ban Ivánka Imre történész, emlékíró, katona, a kiegyezés politikusa, több országos egyesület alapító tagja.Számunkra, erdészek számára azért nevezetes hely, mert Királyfiapusztán született ILLÉS Nándor (1836-1907) itt született. (Akkoriban a puszta a Koháry-Coburg családnál volt zálogban.) ILLÉS a selmeci Akadémia magyarosításában, első tanári karában játszott fontos szerepet, s ő írta „Erdőtenyésztéstan" címmel az első magyar nyelvű erdőművelési szakkönyvet (1871). Szalatnya (Slatina) Kicsit oldalt a főúttól, a Selmec bal partján található Szalatnya (Felsőszemeréd és Egeg között).Gyógyvize tette már a XVIII. században országos hírűvé a községet. Savanyúvizét, mely az emésztőrendszerre és a légutakra volt kedvező hatással a XIX. század elején már Budapestre is szálitották.1830-ban például tízezer üveggel is palackoztak belőle. Fürdőjét 1804-ben birtokosa, gróf Koháry Ferenc építtette, aki emeletes vendégfogadót, fürdőházat és más épületeket emeltetett, körülötte szép parkot alakított ki, ahol még egy táncterem is várta a vendégeket. A fürdőt a faluval diófasor kötötte össze. A fürdőben több nevezetes személy is megfordult, mint például 1846-ban Petőfi Sándor és Jókai Mór. A település ma is gyógyvizéről nevezetes, palackozó működik a községben.1944-ben a németek 56 roma származású lakost végeztek ki a községben,akiket azzal vádoltak ,hogy itteni raktárukból ruhákat loptak. Egeg (Hokovce) Az ősi Ögeg szóból származó, az Árpád-korra jellemző névadást képviselő község. A település már a XIII. századi oklevelekben a sági konvent birtokaként szerepel. A település már a középkorban fontos utak találkozásánál feküdt, így vámjoga és városi rangja is volt.A ságiak telepítéseként a XIII-XIV. században jelentős népességnövekedés színhelye - így megerősödve, 1465-ben Mátyás királytól vásárszabadalmat kapott. Az 1552-es palásti csata előtt itt vert tábort a Teufell generális vezette császári és királyi sereg.A török hódoltság itt egészen 1685-ig tartott, s azt követően - mint újszerzeményi birtok - a jezsuiták, majd a besztercebányai püspökség birtokába került. Magyarságát végig megtartotta, de az ellenreformáció során, a XVIII. században rekatolizált. Gyügy (Dudince) Régi, már a középkorban is ismert szénsavas, kénes gyógyfürdőjéről nevezetes. Csúz, köszvény és szemgyulladás gyógyítására ajánlották. A település a magyar nyelvhatártól már északra esik.A második legkisebb város Szlovákiában (a legkisebb Kékkő (Modrý Kameň), szlovákajkú.A település gyógyforrásait már a kőkorszak embere is ismerte. Ősidők óta használták azt a kis 22 kezdetleges medencét, amelyet a helyiek a rómaiaknak tulajdonítanak. Azt, hogy a közeli erődökben állomásozó római katonák valóban használték-e a fürdőt, nem bizonyítható - lehet, hogy igazából csak kenderáztatásra használták.30 °C-os szénsavas, kénes, alkalikus vize reuma kezelésére használatos, első tudományos leírása Wernher György balneológus 1549-ben írt feljegyzésében olvasható.Az első szabadfürdőt és ivócsarnokot 1909-ben az akkori birtokos, Oberndorf gróf építtette. A kénes ásványvizet 1909 és 1924 között palackozták és külföldre is szálitották.1966-tól gyógyfürdőjét jelentős üdülőközponttá építették ki, ennek köszönhetően Szlovákia egyik legkedveltebb üdülő települése lett. Vizét főként reumatikus betegségek gyógyítására használják.A fürdő közelében, a magas kalcium tartalmú hőforrásoknak köszönhetően mésztufa alakzatok képződtek. /Felső-/ Terény (Terany) 1298-ban említik először. A honfoglalás kori Tarján vagy Terjén családról kapta a nevét. Már 1448-ban volt gótikus temploma. Birtokosai a Berényi és Lipthay családok voltak, a XIX. században a Boronkay család birtoka. A falu régi dűlőnevei mind arra utalnak, hogy azokat még a magyarok adták.A XIX. században „eltótosodó" község (a felvidéki részekről hoztak az uradalmak mezőgazdasági munkásokat), amelyről a századfordulón, mint „jómódú és csinos" faluról tudósítottak. (Felső- és Alsóterényt valamikor Hársasterényként emlegették.)Evangélikus temploma 1811-ben épült a korábbi templom helyén. A községben egy régi kastély is található.
/Hont-/ Teszér (Hontianské Tesáre)
A XIII. században Nagy- és Kisteszérként, két községként fordult elő. (Később Felsőteszér Hontudvarnok (Dvornik ) néven önállósult, lakói állítólag udvarnokok voltak.A Hont nembeli Demeter (Dömötör) comes IV. Lászlótól 1279-ben, mint hadi érdeme jutalmául kapta meg, 1285-ben már a drégelyi vár tartozéka. Későbbi birtokosa a sági konvent, illetve több Hontban honos földesúr. Határában troglodyta (kövületes) barlang található.Neve a szláv „tesári"(=ácsok) szóból származik, és arra utal, hogy a falu ácsmunkára kötelezett udvari szolgálónépek települése is volt. A községhez tartozó Alsópírben született 1435 körül Thuróczy János történetíró, kinek legnagyobb műve a Chronica Hungarorum, az első nagy történeti összefoglaló mű a magyarság történetéről.A községben élt és dolgozott Karol Braxatoris (1806-1869) szlovák költő,aki itt is van eltemetve. Dömeháza (Domaníky) A Domanyiki család ősi fészkeként, 1802-ig Zólyom megyéhez tartozott. A község határában lelt urnák régi, még az írásos történelem előtti időktől származó emberi településre utalnak. A falu területe a régészeti leletek szerint mér a korai bronzkorban lakott volt. 1135-ben Dominyk néven említik először. Neve a szláv Doman személynévből származik. A település még a XIII. században két részre oszlott. Alsó-, vagy Németdomanyik nemesi község volt, míg Felső-, vagy Tótdomanyikot szlovák jobbágyok lakták. A XIV. században Litva várának uradalmához tartozott,később különböző urai voltak. A XVIII. században a Foglár család birtoka.Nevezetessége az Antiochiai Szent Margit tiszteletére szentelt római katolikus templom, mely 1929-ben épült. Egyik mellékoltára 1650 körül készült későreneszánsz stílusban - ez a XVII. században épült, régebbi templomból származik. Hontnémeti (Baierndorf; Hontianské Nemce) A következő település, Hontnémeti egykor az esztergomi székeskáptalan birtoka volt. Még a XIX. század elején is vásártartási joggal rendelkező mezővárosként tartották számon. A XVIII. században az évenként engedélyezett hat vásárt azonban olyan kevesen látogatták, hogy a káptalan jobbágyait rendelte ki, akik színleges vásárt rendeztek: kiállították marháikat, mint az vásárkor szokásos. Így a vásártartási jog megmaradt, de a település csak a vasútépítés után fejlődött.Ősi település neolit, bronzkori és nagymorva leletekkel. A mai falu akkor keletkezett, amikor 1235 körül szász telepesek érkeztek ide. Nevét is róluk kapta a település, mely 1256-ban szerepel okiratban először "Nemety" alakban. Később a szászok beolvadtak a környező szlovák lakosságba.A falu fontos helyen feküdt,hiszen itt vezetett át az a régi országút, amely a Duna-melléket az ősi bányászvárossal kötötte össze. A Selmec folyóban egykor aranyat is mostak, később azonban a készletek kimerültek.1291-től az esztergomi káptalan birtoka. A XVI. században a török többször pusztította,1619 és 1629 között mezővárosként Hont vármegye székhelye volt.1852-ben megépült a Németit Zólyommal összekötő út,amely a fejlődésre nagy hatással volt.1919-ben a magyar vöröshadsereg és a cseh csapatok közti harcok következtében tűzvész pusztította, a település fele leégett.A falu feletti dombon áll Szt. Márton tiszteletére szentelt kegytemploma, amely XIII. századi eredetű,a XVI .század elején gótikus stílusban átépítették,1783-ban barokkizálták.A szőlőhegyen XV. századi Szt. Orbán és Szt. Donát tiszteletére szentelt későgótikus kápolna áll.Főoltára 1660 és 1680 között készült.A plébánia épülete eredetileg reneszánsz stílusú,a Mária-oszlop a XVIII. század második felében készült. A faluban az út mentén több XIX. századi lakóház áll még. Berencsfalu (Prinzdorf; Preitzdorf; Prenčov) Neve már 1245-ben kelt oklevélben szerepel, amikor IV. Béla Prinz comesnek ajándékozta, aki a kapott földet benépesítette. „Villa Princh" néven említik először.1290-ben birtokosa a Hont-Pázmány nembeli Ders ispán fia lett. A XV. században 32 birtokos volt a faluban,akik közül fennmaradt a Buzás, Hrankó, Molnár és Horváth családok neve.
1511-ben Bakócz Tamás esztergomi érsek birtoka lett.1629-ben a Koháryak, később a Coburgok szereznek itt birtokot. A lakosság főként mezőgazdasággal, erdei munkával és fuvarozással foglalkozott. 1655 és 1667 között a nyitrai és a tapolcsányi helyőrségek császári csapatai többször is kifosztották a falut.A XVII. században ez a falu is a Koháryakhoz került. Nevezetességei:
-római katolikus temploma 1736-ban épült barokk stílusban
-evangélikus temploma 1900-ban épült
-klasszicista kápolnája a XIX. század első felében épült
-a Szent István király szobrot 1821-ben emelték
A falu híres szülötte Podhragyay Pál (szül. 1843) prépost-plébános. Berencsfalu plébánosa volt ANDREJ KMET (1841-1908), akit mi főleg botanikai munkássága révén ismerünk. (Selmecbányán szobra van.) Róla nevezték el az innen a Szitnyára vezető utat. Nehéz, meredek út ez, amely a Kis-Szitnyán keresztül vezet a Szitnyára.Az országút jobb oldalán, a templommal nagyjából egy vonalban, egy bokrétafa alatt az autóval utazónak is érdemes megállnia Szűz Mária szobra található itt, amelynek mellékalakja, István királyunk az országot jelképező koronát felajánlja a Magyarok Nagyasszonyának. A szobor felirata: DEIPARAE VIRGINIS DIVIQUE STEPHANI PRIMI HUNGARIAE REGIS HONORIBUS MDCCCXXI S. P.Szentantal előtt az egykori Pivovár majorsági épületekre, sörfőzőházra, téglagyárra és kohóra emlékezhetünk. Szentantal (Au; Antol, Sväty Anton) A Selmec-patakot követve, kilépve az egykori Szentantali-kapun, ipari tájon haladunk keresztül. Ott állt valamikor az állami kohómű, ahol most is kohászattal összefüggő tevékenységet folytatnak. Selmectől mintegy 5 km-re viszont beérünk (Hont-) Szentantal községbe.A Selmec-patak egykor forgalmas kereskedelmi utat, a Budát Krakkóval összekötőt jelölte ki. Így tágabb értelemben a Balkánt kötötte össze a Baltikummal. Míg a Selmecbánya környéki települések alapítása többé-kevésbé a bányavároshoz kapcsolódott, Szentantal a Hunt-Pázmány nemzetség ősi birtokaként legelőször az 1266-ban kelt határjárási jegyzőkönyvben szerepel („Scenantollo"). A következő században a premontrei szerzetesek litavai birtokához tartozott. A XIV. században a „Zenthantal" név mellett megjelenik a „Die Au" forma is, azaz a község német betelepülőkkel gazdagodhatott.A Csábrág-szitnyai uradalom a török időkben kisebb erődítménnyel büszkélkedhetett, amelyet az uralkodó 1622-ben adott Koháry Péternek. (A várban a XVII. század folyamán megyegyűléseket is tartottak.) A bárói ranggal kitüntetett hadfi például Esztergom 1594. évi ostromában is részt vett. Második felesége Balassa Judit volt, akinek révén a Szitnyát szerezte meg. A család mind a törökök, mind a Thököly- és Rákóczi-kurucok ellenében megmaradt az uralkodó pártján. Koháry András József építtette az előbb említett váracska, erődítmény helyén a nevezetes, s a falu legfőbb látványosságát jelentő kastélyt. A család nemcsak Hont vármegye örökös főispánjait adta, hanem az államigazgatásban is magas posztokat töltött be, például Koháry Ferenc 1820-tól kezdve kancellár volt. Őt azért említjük meg, mert a nagynevű család vele 1826-ban kihalt. Leánya, Márai Antónia Gabriella Coburg Ferdinánd herceghez ment férjhez (ezért a Koháryakat 1815-ben hercegi rangra kellett emelni), akik megkapták a Koháry-birtokot (miután - tekintélyes summa lefizetését követően - 1827-ben magyar „honfiúsítást" nyertek). Így vált a település és a kastély, továbbá az egész szitnyai uradalom Koháry-Coburg-birtokká. A falu jelentőségét nemcsak a Koháryak idejében itt tartott megyegyűlések mutatják, hanem az 1757-ben kapott országos vásár tartására vonatkozó jog is.A településre érve, a vár alatti Nepomuki Szent János-kápolna felirata: „Tolle Koháryanum vta coelo Johannes" [=János, emeld a Koháryak imáit az égbe!] A Selmeci-hegység természetföldrajzi viszonyai A Kárpátok láncolatát szerkezettani értelemben földtani övekre, vonulatokra lehet osztani. A legkülső az ún. flis öv (pl. Beszkidek), amelyet az üledékes kőzetekből felépülő második övezet a mészkőszirtöv (pl. Pieninek) szinesít. A középkori várakat ezekre, a puhább kőzetanyagból kiugró és a lekerekítettebb morfológiájú hegyek, dombok fölé magasodó szirtekre építették nagy részt. A harmadik szerkezeti öv, a három tagozatból (külső,központi, belső) álló kristályos öv (pl. a Tátrák, Fátrák). Ezek kristályos vagy átalakult kőzetekből, főleg gránitokból, gneiszekből, palákból állnak, s a legmagasabb csúcsok is itt találhatók. A negyedik övezet a két tagozatból álló vulkáni öv. A két pásztába rendeződő övezet délebbi vonulata (belső vulkáni vonulat) az Északi-középhegységgel azonos (Visegrádi-hg., Börzsöny, Cserhát, Mátra, Tokaj-Eperjesi-hegyvidék a délebbi Zempléni-hegységgel és az északabbi Szalánci-hegységgel).Az északi pásztát (külső vulkáni vonulat) korábban Magyar Érchegységnek, ill. Selmeci-körhegységnek is hívták, ma Szlovák-középhegység névvel illetik. Ehhez a vulkáni területhez tartozik a Madaras, az Újbányai-, a Körmöci- és a Selmeci-hegység, továbbá a Jávoros, az Osztrovszki-hg., a Korponai-erdő és a Polyána. E területek tűzhányói 17-10 millió évvel ezelőtt működtek, és a vulkánosság sekélytengeri, szigettengeri környezetben ment végbe. A vulkáni hegységtagokat változatos felépítés jellemzi. Kiömlési, savanyú és semleges lávakőzetek illetve kiszórt tűzárkő(piroklasztit)-összleteiket andezit, riolit, dácit változatos típusai, kisebb részben bazalt alkotja. A Selmeci ősvulkán ma már roncsvulkáni hegység. Az egykor hatalmas beszakadásos kalderáját, mintegy 20 km átmérővel - a mai domborzatban már nemigen ismerhetjük fel. A miocén-pliocén földtani korokban a külső és belső vulkáni vonulat hegységetagozataiban az egykori kitörési központokhoz és működéshez kapcsolódva utóvulkáni folyamatok jellemzőjeként, jelentős hidrotermális ércesedés ment végbe, színes- (réz, ólom, cink) és nemesérc- (arany, ezüst) telepeket hozva létre. Az ércek a felszínre törő nagy nyomású és hőmérsékletű gázokból-gőzökből és forróvizes oldatokból váltak ki. A nyomás alatt lévő, magas hőmérsékletű utóvulkáni gázok és oldatok a nyomáscsökkenés irányába mozognak, és a kihülésük ütemében és fokozataiban zónásan csapódnak ki belőlük az oldott ércásványok. Így jöttek létre mélyebb szinten a szkarnok, feljebb, repedések kitöltéseként, a telérek, a kitörési kürtőben az érhálózatok, míg a felszínen a gejzír-fumarola kicsapódások.
Az Ipoly és a Garam által közrefogott terület északnyugati sarkában találjuk a középhegység jellegű Selmeci-érchegységet. Délről a Kisalföld síkja (Alsó-garam síkja,Ipolymenti-hátság) határolja, míg délnyugat-északkeleti ívben az Újbányai-hegység, a Madaras, Körmöci-érchegység, a Jávoros vonulatai övezik. A Selmeci-érchegység északi és nyugati oldalát a Garam folyó határolja le.A hegységet több, egymással laza összefüggésben álló csoport alkotja, amelyek nagyjából Selmecbányát veszik körül. Délnyugaton a Bakabányai-hegyek (Zsdjár - 356 m), északnyugaton a Vihnyei-hegyek (Paradicsom-hegy - 939 m), délen pedig a vidék legszebb hegye, a Szitnya (1009 m) emelkedik. A fővölgyek sugarasan futnak ki Selmecbányáról. Délről a Szikencei-, nyugatról a Rihnyavai-, Hodrusi-, Vihnyei, északról a Szklenói, délkeletről a Selmeci-völgy tagolja a hegységet. Az észak-északkelet - dél-délnyugat irányú Selmeci-érchegységben fennsíkokat nem találunk.A hegység fő tömegét miocén andezit és változatai alkotják, de helyenként riolittal és bazalttal is találkozunk. Ez utóbbi kőzetből áll a város egyik nevezetessége, a Kálvária-hegy is. A hőforrások (Vihnye, Szklenó) környékén forrásmészkő is előfordul.A patakok vizeit a Garam (Hron) és az Ipoly (Ipel') gyűjti össze. A Tanád - Paradicsom-hegy gerince vízválasztónak tekinthető. A Rihnyavai-patak (Richnava potok), Vihnye-patak (Vyhniansky potok), Lenge-patak (Teplá potok), Kecskés-patak (Jasenica potok, Kozelnik p., Stáry p.) a Garamba, a Selmec-patak (Štiavnický potok) az Ipolyba ömlik.A Selmecbánya környéki tájkép fontos meghatározói a bányatavak. A bányatavakban felfogott vizet annak idején áramtermelésre, zúzóművek és szállítógépek hajtására is használták. A város éghajlata szélsőségektől mentes. Nyugatról és északról a Tanád - Paradicsom-hegy - Sobó gerince védi, amely kelet felé fokozatosan ereszkedik le a Selmec-patak völgyére. Az átlagosan 800 m tengerszint feletti magasságú város évi középhőmérséklete 7,4 °C, januárban -3,1 °C, júliusban 17,7 °C az átlag. Az éves csapadékösszeg jelentős, 850 mm, mely az évszakokra egyenletesen oszlik el. A „selmecies időjárás" jellemzője tehát a gyakori esőzés, átlagosan minden negyedik nap számíthatunk rá.A Selmecbányai-érchegység növényzete hasonló a Magyar-középhegység andezit növényzetéhez. Délről még felhatolnak a szubmediterrán és kontinentális elemek, így szórványosan tenyészik itt a cser, molyhos tölgy, húsos som, csepleszmeggy, tatárjuhar, sajmeggy, fagyal. Északról már alpesi-boreális elemek is aláereszkednek, mint a vörös áfonya, havasalji rózsa, fekete lonc, hamvas éger, bérci és havasi ribiszke, kövi szeder. A fenyők közül Szklenó, Repistye és Lenge határában őshonosan fordul elő a tiszafa; s a hegységben valószínűsíthető még a jegenyefenyő őshonossága is. A többi, jelenleg nagy területet elfoglaló fenyőfajt (erdei-, fekete-, luc-, vörösfenyő) a bányászkodás és a vele együtt járó erdőirtások következményeként szaporították el. Dél és észak flórájának találkozása legszembetűnőbben a rózsanemzetségben mutatkozik meg: a botanikusok 34 fajt, számos hibridet és átmeneti alakot írtak le.A patakpartokon éger-kőris ligetek uralkodnak; a sziklás részeken. hársas-kőrisesek és bokorerdők díszlenek sok szirti madárbirssel, szirti gyöngyvesszővel. A vágásnövényzetben a málna és a fürtös bodza a leggyakoribb. A hegyi rétek virágpompájának fajaiból csupán hármat említünk. Kora tavasszal, hóolvadáskor lila, szőnyeget alkot a kárpáti sáfrány (Crocus heuffelianus), melyet később a sugár kankalin (Primula elatior) halványsárga tömege vált fel. A kaszálók igazi alhavasi növénnyel is büszkélkednek, tömeges rajtuk a közönséges palástfű (Alchemilla vulgaris).A változatos növényzet ellenére a Selmec környéki területek magukon viselik a több évszázados bányászkodás nyomait. A letarolt hegyoldalak, a fenyvesítési törekvések az eredeti vegetációt jelentősen megváltoztatták.A termesztett növények közül jól megteremnek itt a cereáliák (búza, zab, rozs, árpa), a kukorica viszont már nem. Bő termést ad a burgonya is. A gyümölcsfélék közül az alma, körte, szilva, cseresznye, dió, jól érzi magát, alacsonyabb fekvésben barackkal, birssel, eperrel is találkozunk. A szőlőnek azonban itt már hideg az éghajlat. Ha mégis megterem, igen alacsony a cukorfoka, így a bor a távolabbi vidékekről érkezett az akadémisták felvidítására.
|
