Az erdészeti felsőoktatás a történelmi Magyarország határain belül először nem Selmecbányán indult meg. A több próbálkozás közül ki kell emelni az ún. WISNER-féle iskolát, amelyet WISNER FERENC 1796-ban alapított Liptóújvárott. WISNER a hradek-lykavai uradalom prefektusaként folyamodott a magyar udvari kamarához az iskola önálló épületének kialakítása és az iskola bővítése érdekében. 1798-ban mégis jórészt a liptói polgárok adományaiból épült fel az mai nap is meglévő épület, ahol az oktatást 1803-tól kezdődően minden kétséget kizáróan felsőfokon végezték. Az elemi előképzettséggel rendelkező hallgatóknak az első három osztályban a „Forstchatechismus"-t és a „Forstwesen"-t oktatták, majd a negyedik osztályban az erdészeti kezelés műszaki és biológiai alapjait adták elő. Az iskolának 1802-ben csak 49 növendéke volt, de 1806-ban már 150. Az intézet működését arborétum segítette. WISNER FERENC 1808-ban - a selmeci Erdészeti Tanintézet alapítása évében - a prefektusi posztról távozott, az iskola ezzel elvesztette a legfőbb patrónusát. Pedig éppen ekkor kellett volna kiállni - valamilyen formában - a liptóújvári erdészeti oktatás fenntartása mellett, mert a selmecbányai Erdészeti Tanintézet megnyitásával az itteni erdészeti iskola sorsa megpecsételődött. A bécsi udvar fennhatósága alatt lévő selmeci intézetnek nem lehetett vetélytársa a magyar udvari kamara iskolája, úgyhogy Liptóújvárott az erdészeti oktatás 1811-ben abbamaradt, az intézet elemi iskola lett.
A selmeci erdészeti felsőoktatás létrehozását alapvetően két szempont vezérelte: 1. Központi irányítású, a császári udvar célkitűzéseit szolgáló összmonarchiai intézményre volt szükség, amelyben nagy tudású, megbízható és udvarhű erdőtiszteket nevelnek; 2. A bányászat és a kohászat igényeit kielégítő erdészeti ismeretekkel rendelkező ifjakat kellett kiképezni. (Ez utóbbi szempontra azért is kell külön rámutatni, mert nem az akkori történelmi Magyarország valamennyi erdőterületét kezelni tudó, ahhoz értő erdőtisztekre volt szükség, hanem csak a bécsi udvari kamarához tartozó bányák és kohók közelében lévő, azokat rendszeres erdőgazdálkodás keretében kiszolgáló erdőterületek kezelését óhajtották rájuk bízni. A többi erdőterület sorsa ekkor még kevésbé volt érdekes.) E kettős cél megvalósítására legalkalmasabbnak a 18-19. század fordulójára már híres intézménnyé vált selmecbányai Bányászati Akadémia mutatkozott.
A bécsi udvari kamara, a pénzverészeti és bányászati udvari kamara 1807 júniusában közös tanácsülésen elhatározta, hogy a császárnak erdészeti tanintézet alapítására tesznek javaslatot. 1807. augusztus 30-án I. Ferenc császár a főkamaragrófi hivatal szervezetébe tartozó, a Bányászati Akadémia keretén belül működő, Erdészeti Tanintézet felállítását rendelte el Selmecbányán. Az erdészeti tanszék vezetésének elnyerésére 1807. szeptember 30-án a pénzverészeti és bányászati udvari kamara pályázatot írt ki. A pályázat szövegét az örökös tartományok és a szomszédos országok hírlapjaiban is közzétették. A jelentkezési határidő 1807. november 16. volt, amikor a pályázók körében versenyvizsgát tartottak. A kiírásra három pályázó jelentkezett: 1. JOSEPH BENONY Ausztriából, 2. JULIUS NÖRDLINGER Württembergből és 3. HEINRICH DAVID WILCKENS Wolfenbüttelből.
WILCKENS az állást a császári és királyi fővadászmesteri hivatalnak benyújtott, Wolfenbüttelben 1807. október 30-án kelt beadványával pályázta meg. Kérelmében leírta, hogy a híres Bechstein-féle erdészeti tanintézetnek volt első tanára, ahol az erdészettant és a vadászattant ő maga egyedül oktatta. Pályázati indokai között szerepelt, hogy elkészítette a szász meiningeni erdészeti tanintézet tantervét, kidolgozta a korábban már működött, de megszüntetett ilsenburgi erdésziskola reorganizációs tervét, megismerte az erdészeti oktatási intézmények felépítését, valamint az is, hogy a freibergi Bányászati Akadémián elsajátította a bányászat és kohászat tudományát. Kérte, hogy a személyes megjelenés alól mentsék fel, mert a Bécstől való igen nagy távolság miatt ezt az óhajt nem tudja teljesíteni. Azt javasolta, hogy a Bechstein-féle erdészeti tanintézetben tartott előadásai alapján döntsék el, hogy a kiírt pályázatnak megfelel-e, vagy sem.
A versenyvizsgán csak JOSEPH BENONY jelent meg, JULIUS NÖRDLINGER is WILCKENShez hasonlóan a személyes megjelenés nélküli elbírálást kérte. Itt kell megemlíteni azt a magán jellegű átiratot, amelyet HARDEGG udvari fővadászmester még 1807. október 7-én írt LEITHNER úrnak, a pénzverészeti és bányászati udvari kamara elnökhelyettesének: „Nagyon nehéz volt ismeretlen emberek közül választani... Meg kell őszintén mondanom, hogy egyik urat sem ismerem, de elméleti, gyakorlati tudásánál és ismeretanyagánál fogva Wilckenst a legmagasabb helyeken alázatos javaslatommal ajánlani merészelem." Az 1807. november 16-án tartott versenytárgyalás jegyzőkönyvében pedig ezt rögzítették: „... miután kénytelen vagyunk megállapítani, hogy ... Wilckensről csak jót lehet hallani, beszélni, folyóiratokból is ismerős a neve, arra enged következtetni, hogy birtokában van az erdészeti tudományoknak... megerősíti bennünk azt az ítéletet... hogy támogassuk."
Mindezek alapján 1807. december 14-én a pénzverészeti és bányászati udvari kamara felterjesztést tett WILCKENS kinevezésére. I. Ferenc 1807. december 17-én kelt határozatával HENRICH DAVID WILCKENSt bányatanácsosi rangban kinevezte a selmecbányai Erdészeti Tanintézet tanárává.
A magyar udvari kancellária 1808. január 5-én értesült hivatalosan az Erdészeti Tanintézet felállításáról és WILCKENS kinevezéséről. A megküldött ügyiratok egyikében az alábbi célt fogalmazták meg: „...a célszerű erdőgazdálkodás és erdőművelés, valamint a szakavatott erdészeti tisztviselők képzése céljából a selmeci cs. Bányászati Akadémián egy nyilvános Erdészeti Intézetet és a felsőbb erdészeti ismereteknek, továbbá a rendszeres erdészettudományoknak saját tanszékét állítsák fel." Egy másik, de ugyan ekkor eljuttatott ügyiratban a szervezeti felépítésre és a működésre találunk egyértelmű rendelkezést: „...az erdőgazdaság és kultúra legjavára és tanult és ügyes erdőhivatalnokok nevelésére és képzésére a selmeci k. bányászati akadémián egy saját k. erdészeti intézet is és egy külön nyilvános tanszék állítassék fel a magasabb elméleti és gyakorlati-szisztematikus erdészeti tudományokra, nemcsak a bányászati akadémia növendékei számára, hanem mindenki más számára is, akik magukat az erdészeti tudományoknak óhajtják szentelni és az ingyenes elméleti és gyakorlati oktatás az erdészeti tudományok tanárává legfelsőbb helyen kinevezett Braunschweig-Wolfenbüttel-i k. k. valóságos bányatanácsos D. H. Wilckens révén legyen adva.
A k. bányász növendékek számára ugyan az erdészeti tudományok két évfolyamra lett elosztva, más magántanulók számára, akik magukat ezen tudománynak óhajtják szentelni, jogukban fog állni saját szorgalmuk és az erdészeti tudományokban való komoly alkalmazásuk révén, hogy egy, vagy 11/2 év alatt képeztethessék ki magukat és vizsgáztathassák le magukat, mivel a k. bányatanácsos és az erdészeti tudományok tanára utasítva lett, hogy a k. bányásznövendékeknek, akik más tudományokkal is foglalkoznak, minden héten csak kétszer, a többi magán erdésztanulóknak azonban hetente gyakrabban adja elő az elméleti-gyakorlati tudományokat, hogy a szorgalmas és előismeretekkel és geometriai ismeretekkel rendelkező magántanuló egy év alatt is használható erdésszé képeztesse ki magát..."
A Főkamaragrófi Hivatal - amely az Akadémia irányításáért volt felelős - WILCKENS számára készített szolgálati utasítást küldött, amelyben kihangsúlyozták: „...meg kell tenni az előkészületeket, hogy minden héten a főkamaragrófi hivatal ülésnap délelőttjén az egyik erdészeti kollégium, a másik pedig egy más, a bányászati tanárok által megbeszélt nap délutánján, az egyéb felolvasások és a hallgatók más előírásai, valamint a foglalkozások megzavarása nélkül - amelyek pontos teljesítésére ügyelni kell - az akadémiai előadóteremben előadassék és megtartassék." Az erdészeti tanárnak még azt is előírták, hogy szabadidejében és az oktatási szünetek idején ismerje meg az alsó-magyarországi bányászatban és kohászatban szokásos és szükséges munkálatokat, gépeket, szerszámokat. Továbbá tanulmányozza a Selmecbánya környéki vasműveket és kohókat, nézze meg az erdei irtásokat, famunkálatokat, faúsztató-berendezéseket, szénégetőhelyeket. Az oktatáshoz szükséges valamennyi segédeszközt, beleértve a gyűjteményeket, szerszámokat, csemetekertet is, WILCKENS választhatta ki, készíttethette el, s a Főkamaragrófi Hivatal kötelessége volt őt mindenben támogatni és „fontos erdészeti esetekben, különösen pedig a bányászat és kohászat szempontjából hasznos különböző fafajok mesterséges ültetése, kezelése és ápolása ügyében tanácsát meghallgatni..."
A megküldött ügyiratokban azt a szándékot is megfogalmazták, hogy ezután a királyi és állami hivatalokban, az erdészeti szolgálatban csak azokat alkalmazzák, akik szolgálatképességüket és alkalmasságukat a M. kir. Erdészeti Tanintézet bizonyítványával igazolni tudják. Továbbá elrendelték, hogy az udvari kamara rendeletét a kir. magyar helytartóság útján a Magyar Királyság vármegyéiben hirdessék ki, mindezekről pedig a hatóságokat értesítsék.
1808. január 22-én és február 1-jén kelt leveleiben WILCKENS a császárnak megköszönte kinevezését, illetve a pénzverészeti és bányászati udvari kamarának. Egyúttal az udvari kamara türelmét kérte, mivel dolgai elintézése, nagy könyvtárának és eszközgyűjteményének átköltöztetése miatt legkorábban majd csak március vége felé tud szolgálattételre jelentkezni Bécsben. Azt is kérelmezte, hogy a költöztetés költségeihez kaphasson hozzájárulást, mivel könyvei, eszközei nemcsak személyes tárgyak, hanem egyben az oktatáshoz szükséges segédanyagok is. 1808. február 10-én értesítették kérése támogatásáról és elfogadásáról.
WILCKENS 1808. április 20-án érkezett meg Bécsbe, ahol átadták számára a szolgálati dekrétumot és utasításokkal látták el selmecbányai útjával kapcsolatban. Selmecbányai berendezkedése és munkába állása azonban csak nagyon lassan és körülményesen folyt. 1808. május 14-én a Főkamaragrófi Hivatalnak arról adott hírt, hogy az Akadémia professzoraival való megbeszélés alapján ebben az esztendőben nagyobb zavar előidézése nélkül nem lehet a bányaakadémiai előadások közé az erdészeti felolvasásokat besorolni. Abban valamennyien egységes véleményen voltak, hogy az erdészeti oktatást a következő év megkezdéséig szüneteltetni kell. Fenti indokkal kérte előadásai megkezdésének elhalasztását. Egyben biztosította a Főkamaragrófi Hivatalt, amennyiben ezt neki engedélyezik, akkor az idejét nem fogja tétlenül tölteni, hanem az erdők bejárására, megismerésére szánja azt. Ezen kérését elfogadták.
WILCKENS nagy erővel és lelkesedéssel fogott az erdészeti felsőoktatás megszervezéséhez. 1808. június 17-én nyújtotta be azt a javaslatát, amelyben az oktatás vezérlőeszméjét fogalmazta meg: „...az erdészet mindazon ismereteknek foglalatja, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az erdőket okszerűen kezeljük. Az oktatást tehát eszerint kell folytatni, meg kell tanítani, hogy az erdőket hogyan kell jókarban tartani, a silányakat megjavítani, a tisztásokat beerdősíteni, a növekedés akadályait elhárítani, az erdőket a legjobban és legtökéletesebben kihasználni." E cél megvalósítása érdekében előadásai tartalmazni fogják az erdészet minden részét, továbbá a bányaácsolást, az erdészeti térvázlatok és térképek készítését, az építészeti rajzokat és az erdészeti jogismereteket, a bányaépítést kivéve. A rajzok és térképek készítésének oktatása alól érdekes indokkal kért magának felmentést: „...a vadászkodás folytán testileg képtelennek érzem magam annak tanítására." Részletes tantervét 1808. június 16-án terjesztett be, amely a következő volt:

„Sommás tervezet arról, hogy a selmecbányai erdészeti intézetben az erdészet miképpen fog rendszeresen előadatni.

I. Az erdészet általában: A. Az erdészeti tudomány - Az erdészeti mennyiségtan [Tiszta mennyiségtan: a. arithmetika, b. algebra, c. geometria, d. trigonometria, e. erdészeti térképrajz; Alkalmazott mennyiségtan: a. mechanika - statika, géptan, b. építészet - középítészet, vízépítészet, bányaácsolás, építészeti rajz]; B. Erdészeti természetrajz [Általános átnézet; Erdészeti természetrajz: a. erdészeti ásványtan, b. erdészeti növénytan, c. erdészeti állattan; Erdészeti természettan; A vidék erdészeti ismereteik]; C. Erdészeti technológia [A fatechnológia, különösen a szenítés phisikai és chemiai alapelvek szerint; Erdészeti állattani technológia].
II. Erdőgazdaság: A. Az erdőtenyésztés [Természetes; Mesterséges úton: a. vágással, b. vetéssel, c. ültetéssel, d. dugványozás és homlítással]; B. Erdőhasználat [A fák használata: a. a fatermény - haszonfa, tűzifa, b. a cserzéshez szükséges kéreg, c. tapló, d. makkoltatás, e. szurok, terpentin, terpentinolaj, f. kátrány és szurok, g. korom, h. hamuzsír; Az erdők használata: a. vasas földön, b. kötött agyagos, c. agyagos, d. köves, e. tufás talajon, f. fűhasználat és legeltetés, a legeltetési erdészeti szabályok felsorolása mellett, g. alomhasználat, h. halászat, i. méhészet, j. vad; Erdészeti vadászattan]; C. Erdőbecslés; D. Kamarai erdészeti alapelvek az erdők: Fenntartására; Kihasználására; Javítására.
III. Erdészeti jogismeretek: A. Általános átnézete a jogismereteknek; B. Az erdőrendészet; C. Az erdészeti jog." [Megjegyzendő, mivel WILCKENS ekkor a magyar törvényeket még nem ismerte, ezért a jogi ismeretek oktatásakor az általános német erdő- és erdőrendezési törtvényt adta elő.]

Az udvari kamara a részletes tanterv tervezetére a válaszát 1808. július 13-án küldte meg. WILCKENS elképzeléseit jelentősen kritizálta, mert szerintük az algebrát, trigonometriát, geometriát, mechanikát, bányaácsolást, vízépítéstant csak az erdészet speciális igényei szerint kellene előadni, mivel ezeket a tárgyakat a Bányászati Akadémián úgyis oktatták. Szigorúan felhívták WILCKENS figyelmét arra, hogy előadásai során szorosan tartsa magát az erdészeti tananyaghoz, semmiképpen se bocsátkozzék politikai tárgyak és az alkotmány tanításába.
WILCKENS működésének kezdete óta örökös problémák sorozatába ütközött. Előadásait a tanterv elfogadása és a tanintézet felállítása után, az új tanév kezdetével kívánta megindítani. Azonban az előadások időpontját reggel 6-8 óra közé tették, így előbb intézkedni kellett ennek megváltoztatásáról. Csak erélyes tiltakozás után sikerült a bányászhallgatóknak egy héten kétszer délután másfél órát, az erdészhallgatóknak délelőtt kétszer két, délután pedig egyszer egy órát, tehát heti három alkalmat biztosítani a bányászoknál eredetileg előírt heti 4, az erdészeknél a heti 6 óra helyett.
WILCKENS első előadását - ünnepélyes külsőségek között, a Főkamaragrófi Hivatal és a teljes hallgatóság jelenlétében - 1809. február 12-én délelőtt 10 órai kezdettel tartotta meg. A tanterv azonban nem bizonyult időállónak. Az eredeti erdészeti tananyaghoz képest az oktatásban hamarosan változás állott be, mert az erdészhallgatóknak is hallgatniuk kellett géptant és mechanikát, amit REICHETZER FERENC tanár adott elő. A magán erdészeti hallgatók pedig még elméleti és gyakorlati földmérést is tanultak. Az erdészeti oktatásban új elem lett az ún. „philosophiai kursus" megalapítása, amelyet az uralkodó, I. Ferenc, 1809. szeptember 12-én kelt határozatával rendelt el. E kurzus vezetője SCHITKO JÓZSEF bányatanácsos tanár lett. Erre a kiegészítő képzésre azért volt szükség, mert a második Ratio Educationis csökkentette a középiskolákban a természettudományos oktatást, s a Selmecre jelentkezettek jó részénél ezen a téren gyér alapokra lehetett számítani. Ezen az előkészítő tanfolyamon a logikai, matematikai és fizikai ismeretanyagot egészítették ki azoknál, akiknél szükség volt a középiskolai hiányok pótlására. Ez az előkészítő év aztán átvette az első évfolyamok helyét. Azok az akadémisták, akik korábban ezeket az ismereteket kielégítő mértékben már megszerezték, nem voltak kötelesek a tanórákat látogatni, tudásukat pusztán vizsgán kellett bizonyítani, s beiratkozhattak a második évfolyamra.
A Selmecbánya Főterén álló ún. Zsembery-házban az erdészeti felsőoktatás előadásainak tartására új önálló erdészeti tantermet alakítottak ki, az erdészeti gyakorlatok helyszínéül pedig a bányakincstári uradalomban lévő szklenói erdőt jelölték ki, amelyből az Erdészeti Tanintézet részére - WILCKENS kérésére - 1810 januárjában külön erdőrészt is kihasítottak. Az 1808. augusztus 2-án kiadott rendeletben a majdan kamarai szolgálatba álló hallgatóknak előírták - a szokásos tanulmányokon kívül - a fizika és mechanika jó elsajátítását, továbbá a rajzórák látogatását is. Az 1810. október 31-én kelt utasítás újabb szabályozást adott, így az erdésznövendékeket kötelezték arra, hogy a bányászakadémistákkal az első évben logikát, matematikát és fizikát hallgassanak, s az erdészeti tudományok csak a második és harmadik évben következhetnek.
Az 1808. december 27-i rendelet pedig már azt vetette fel, hogy tegyenek különbséget a tanulmányi rendben, s más oktatást kapjanak az alsóbb erdészeti, s mást a felsőbb erdészeti szolgálatba kerülő szakemberek. Az előbbiek két, az utóbbiak három év alatt végezhették volna el tanulmányaikat. Még ebben az évben határoztak arról is, hogy a megüresedett erdészeti álláshelyekre csak olyan szakembereket nevezhetnek ki, akik a bécsi legfelsőbb udvari erdőhivatal vagy a selmecbányai erdészeti tanintézet bizonyítványával rendelkeznek. Az udvari kamara 1811. január 3-án javasolta a vadászattan, mint rendes tantárgy, bevezetését is. WILCKENS ekkor egy segédtanár kinevezését kérte, s benyújtotta a 2, valamint a 3 éves képzésre készített új, részletes tanterveit. Kérését meghallgatva 1810. május 22-én RÁTH IGNÁC végzett erdésznövendéket ideiglenes erdészeti adjunktusi minőségben segédtanárnak nevezték ki, aki WILCKENS addigi jelentős leterhelésén lényegesen segíteni tudott Életbe léptették a tanterveket is, továbbá a hallgatók helyes magaviseletét segítő rendszabályokat, amelyben büntető rendelkezéseket is előírtak. Az alsóbb erdészeti ismeretek tanterve a következő volt:

Első félév: Bevezetés az erdészeti ismeretek -, nevezetesen az elsőbb erdészeti ismeretek - és az erdészeti tudományok körébe. - Előadó: WILCKENS. Erdészeti számtan. - Előadó: RÁTH. Erdészeti természetrajz - Előadó: WILCKENS. Erdészeti technológia. - Előadó: RÁTH.
Második félév: Az erdőgazdaság, erdőtenyésztés és természetes erdőtenyésztés ismereteibe való bevezetés. - Előadó: WILCKENS. Bevezetés a mesterséges erdőtenyésztésnek, a mesterséges erdőtenyésztés, vágás (sarj) s maghullás által. - Előadó: RÁTH. A mesterséges erdőtenyésztés ültetés s dugványozás által. - Előadó: WILCKENS.
Harmadik félév: Fabecslés vagy egyes fák és egész állabok becslése. Az erdőhasználattan bevezetése, főhasználat s a főhasználat tárgyainak nyerése. - Előadó: WILCKENS. A főhasználat tárgyainak kiválasztása. - Előadó: RÁTH. A főhasználat tárgyainak előkészítése, raktározása és szállítása, vadászati mellékhasználatok. - Előadó: WILCKENS. Az erdőhasználat tárgyainak kiszámítása. - Előadó: RÁTH.
Negyedik félév: A felsőbb erdészeti ismeretekbe való bevezetés. - Előadó: WILCKENS. Az erdőbecslés. - Előadó: RÁTH. Erdészeti jogismeretek és az erdőüzem nemzetgazdasági szabályai. - Előadó: WILCKENS.

A felsőbb erdészeti ismeretek tanterve az alábbi volt:

A felsőbb erdészeti ismeretek alapelvei. Bevezetés a felsőbb erdészeti ismeretekbe.
Első főrész: Erdőbecslés; Bevezetés az erdőrendezésbe (1. Az erdészeti felmérésről; 2. A tulajdonképpeni erdőbecslésről; 3. A megbecsült erdő tartamos hozamának megállapítása, 4. Egy megbecsült erdő szabályozása).
Második főrész: Az erdészeti jogismeretek; Bevezetés az erdészeti jogismeretekbe [I. Az erdészetre vonatkozó jogokról és törvényekről általában; II. Az erdészeti jogról (1. Az erdészeti jogról általában; 2. Az erdőtulajdonról; 3. Az erdőtulajdon jogai; 4. Az erdőtulajdon jogainak korlátozásai); III. Az erdőrendészeti jogról (1. Az erdőrendészeti jogról általában; 2. Erdőrendészeti törvények alkotására vonatkozó jogról; 3. Az erdészeti szolgálat gyakorlására vonatkozó jogról; 4. Az erdészeti bíróság (Forstgericht) erdőrendészeti bíráskodásának jogairól)].
Harmadik főrész: Bevezetés. I. Az erdőüzem pénzügyi elvei (1. Az általános legfelsőbb pénzügyigazgatóságnak az erdőüzemre vonatkozó elveiről általában; 2. Az általános pénzügyigazgatóságnak elvei, a külső legfelsőbb erdőigazgatóságok berendezéséről és szervezéséről; 3. Ugyanennek elvei, az erdésznek a nyilvános tanintézetekben történő kiképeztetéséről és választásáról). II. Az erdőüzemre vonatkozó erdőigazgatósági elvek (1. A külső, legfelsőbb erdőigazgatóságnak az erdőüzemre vonatkozó elveiről; 2. Ugyanennek általános elveiről: az erdészet szabályozása, a nyilvános tanintézeteknek berendezése, az erdőbecslés s az erdőgazdaságnak a fennálló viszonyoknak megfelelő berendezése iránt; 3. A külső legfelsőbb erdőigazgatóság különleges elvei: az erdőüzemről általában, az erdők használatáról, az erdők fenntartásáról és az erdők jobb karba hozásáról).

A tantervek elfogadása és életbe léptetése után az Erdészeti Tanintézet oktatóinak leterhelése jelentősen megnövekedett. Az udvari kamara 1812. szeptember 17-én WILCKENS kérésére és javaslatára tanársegéddé kinevezte WALLHOFER JÓZSEF erdésznövendéket, akinek fő feladata a gyakorlati oktatás segítése volt. Megbízták továbbá egy rügy-, lomb-, virág- és maggyűjtemény, valamint egy fiziológiai és fabetegségtani gyűjtemény elkészítésével is. Ennek azért volt különös jelentősége, mert a hosszú ideje húzódó botanikus kert létesítésének ügye még mindig nem volt megoldva. WILCKENS sommás véleménye - amelyet 1808 óta többször is hangoztatott -, miszerint „Selmecbánya sem Erdészeti Tanintézet, sem botanikus kert létesítésére nem alkalmas", megrontotta viszonyát az udvari kamarával, amely aztán nem szorgalmazta többé a botanikus kert létesítését, de egyéb, más téren is érezni lehetett a támogatások elmaradását. WALLHOFER JÓZSEF 1814-ig maradt az Erdészeti Tanintézet tanársegédje. 1813-ban a selmeci erdészeti oktatásra elsőként beiratkozott RÁTH IGNÁCZ lett a „hivatalos tanársegéd", aki a földméréstant és rajzolástant tanította. Az oktatott tárgyak köre ekkor még az általános számviteltannal bővült. Az udvari kamara ebben az évben elrendelte, hogy a tanév november elején kezdődjék, a vizsgákat a növendékek áprilisban és szeptemberben tehessék le, s októberben legyen a szünidő. A matematika és fizika oktatására még nagyobb súlyt helyeztek, az előkészítő tanfolyamon az erdészeti növendékeknek heti egy-két külön előadást is hallgatniuk kellett, amit RÁTH IGNÁCZ tartott. 1814-ben az Erdészeti Tanintézet tanulmányi célokra megkapta még a repistyei erdőrészeket is, ahol WILCKENS vezetése és útmutatása mellett komoly erdőművelési, erdőrendezési és erdőhasználati munkák folytak.
1816-ra bebizonyosodott, hogy a tantervekben foglaltakat a kisszámú oktatói személyzet - erős leterhelése miatt - nem tudja maradéktalanul és kellő színvonalon teljesíteni. Ezért ekkor egy úgynevezett egyszerűsített tantervet léptettek életbe, amely az előző tantervekhez képest kétségtelenül visszalépés volt. Ennek tartalma az alábbi volt:

I. év első félév: algebra, elméleti geometria, trigonometria, tervek rajzolása; második félév: fizika, mechanika, hidrosztatika, aerosztatika, tervek rajzolása.
II-III. év: termőhely (fekvés, klíma, talaj ismertetése), erdészeti növénytan, erdészeti fiziológia, erdőgazdaságtan: az erdő vágásának és telepítésének elmélete, az erdőtelepítés gyakorlati ismertetése, az erdőhasználat elmélete, szénégetés, gyakorlati geometria, „gyakorlati kirándulások".

1818-ban további nagy veszteségként jelentkezett, hogy RÁTH IGNÁCZot az Erdészeti Tanintézettől elhelyezték, így az erdészeti tárgyakat kizárólag WILCKENS adta elő. 1821-től az erdészeti földméréstan oktatója LOLLOK KÁROLY lett, 1822 áprilisában WILCKENS oktatási terheit csökkentendő, SCHMALL FRIGYESt ideiglenes erdészeti adjunktussá nevezte ki a budai udvari kamara.
1815 és 1822 között az erdészhallgatók száma jelentősen megnőtt, 74-en iratkoztak be ebben az időszakban, a végzettek elhelyezése azonban nehézségekbe ütközött. Ezért szigorításokat fogalmaztak meg. Így előírták, hogy csak az jelentkezhet erdészhallgatónak, aki a 18. életévét betöltötte, s legalább egy évig olyan erdész mellett dolgozott, aki maga is erdészeti tanintézetet végzett. A sikeres felvétel feltétele volt továbbá, hogy a jelentkező „hiteles bizonyítványokkal" igazolja; „szépen és helyesen ír, rajzol, számít, nemkülönben hogy ép, egészségestestű s erdészet iránt hajlammal bír". Mivel ezeket a feltételeket nem sokan tudták teljesíteni, ezért a hallgatói létszám lecsökkent, s a következő, 1823/24. tanévben már csak két hallgató iratkozott be.
1831-ben WILCKENS egészségi állapota megromlott, sokat betegeskedett. Előadásait nem tudta rendesen megtartani, ezért az oktatási feladatokat egészében még ebben az évben SCHMALL FRIGYES adjunktus vette át. 1832-ben pedig SCHMALL FRIGYES irányítása mellett LANG GYÖRGY, a selmeci Főkamaragrófi Hivatal alkalmazásában álló főerdőmester tartotta az előadásokat.
1832. május 25-én meghalt HENRICH DAVID WILCKENS, az erdészeti felsőoktatás megindítója, az első erdészeti tanár, az Erdészeti Tanintézet életre hívója. Halálával lezárult az erdészeti felsőoktatás első nagy fejezete, amelyet az alapítás küzdelmes időszakán túl az oktatás nehézségei jellemeztek. A csaknem negyed évszázados első korszak eredményei szinte kivétel nélkül WILCKENSnek köszönhetők. Az ezt követő átmeneti időszakban, egészen 1835-ig, a második erdészeti tanár, FEISTMANTEL RUDOLF munkálkodásának megindulásáig az oktatás zűrzavaros korszakának lehetünk tanúi.

Ipoly Erdő Zártkörűen működő Részvénytársaság
2660 Balassagyarmat, Bajcsy u. 10.
(35) 300769; (20) 4687131
titkarsag@ipolyerdo.hu