|
Erdészet- és helytörténeti visszatekintés Diósjenőn Az OEE 140. vándorgyűlésének 2009. július 04 - i Diósjenői programokhoz.
Az Ipoly Erdő Zrt. Diósjenői Erdészete 3 nagyobb, eltérő sajátosságú erdőtestből áll: az egykori egyházi birtok Berkenye községhatárban és Nógrád - Kőhegyen, a korábbi diósjenői uradalom erdei és az ezzel szomszédos nagyoroszi uradalom erdőtömbje.
Berkenye községtől, Nógrádon át Diósjenő és Nagyoroszi irányába, az egykori történelmi Nógrád megyében fekvő börzsöny hegységi erdők gazdálkodástörténete szorosan összefonódott a mindenkori birtokosokkal és azok birtoktörténeti vonatkozású változásaival.
Már a XII-XIII. századtól kezdődően e terület déli részei - Berkenye és Nógrád községek határában, illetve Diósjenő igazgatási területének egy részén - egyházi uradalmi kezelésben, a Váci Püspökség birtokát képezték. A verőcei és nógrádi uradalomhoz tartozó erdőterületeket, Udvarhelypusztán létesített uradalmi központ, majd erdőgondnokság kezelte egészen az 1945 utáni államosításokig. A Szendehelyen, majd később Nógrádverőcén kialakított állami erdőgondnokságok területi kimutatásai szerint, Berkenye, Nógrád, Nógrádverőce és Szendehely községek határában elterülő erdők mintegy 80%-a, a püspökség birtokát képezte, 4200 kataszteri hold kiterjedésben. A fennmaradó kb. 1100 holdnyi erdőterületen az úrbéres erdőbirtokosságok és a legeltetési társaságok, illetve néhány magánszemély gazdálkodott. A püspökség - a kor megszokott viszonyaihoz képest - gondos erdőkezelését jól példázza, hogy már a XVII. század végétől kezdve, kamarai valamint uradalmi mérnökökkel rendszeres időközönként mérette fel a tulajdonában lévő erdőket, melyekről pontos erdőtérképeket, uradalmi térképeket készítetett.
1947 és 1949 között zajló teljes körű állami erdőkezelés megszervezése során, e területek a Váci Erdőigazgatóság szervezetébe tagozódtak. Az Állami Erdőgazdasági Üzemi Központ rendelete alapján, 1949-ben a Váci Erdőgazdasági Nemzeti Vállat gondoskodott az erdők szakszerű kezeléséről, a Diósjenői Erdőgazdasági Üzemvezetőség és a Nógrádverőcei Erdőgazdasági Üzemvezetőség közvetlen területi irányítása nyomán. Az 1950-es évek elején a központosító állami törekvések miatt Vácon összevonásra került és megalakult a Börzsönyi Állami Erdőgazdaság, mely az ugyanekkor létrejött balassagyarmati székelyű Cserháti Állami Erdőgazdasággal az 1970-es években került egyesítésre, Ipolyvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság néven. A Diósjenői Erdészet kezelésében lévő északi tájrészeken - Diósjenő és Nagyoroszi községek határában elterülő erdők esetében - már nem ilyen egységes képet nyújt az erdő-birtoktörténet, jóval mozaikosabbá válik a struktúra.
A Diósjenőtől egészen Drégelyig terjedő erdőtestek a kora Árpád-kortól kezdve az Esztergomi Érsekség és a Kincstár kezelésében (koronauradalom) voltak, melyekbe a XIII. századtól betelepülő hospesek nyomán mind jelentősebb oppidummá váló (Diós)Jenő saját birtokú erdei is beékelődhettek.
A török kor beköszöntével alapjaiban változtak meg ezek az erdőbirtokviszonyok, majd egy fajta újra struktúrlódás során ezen a területen elsősorban a kisebb-nagyobb kiterjedésű magánerdőbirtokok dominanciája lépett előtérbe.
A Nagyoroszi környéki erdők birtokterülete egyedüliként megmaradva a török kivonulás utáni időszakban, az egykor kiváltságos mezővárosé és egyben ezzel a koronáé voltak. Emellett az Esztergomi Érsekség illetve a XVII. században már részben az Esterházyak is birtokoltak itt erdőrészeket.
A koronauradalmi erdőket később a kincstár eladományozta. A Stahrembergek, majd később a Keglevichek kerültek birtokába. Végül 1850-es évektől az 5000 kataszteri hold kiterjedésű uradalom a gr. Berchtold családé lett.
A család tagjai közül gazdálkodási szempontból gr. Berchtold Miklós emelkedik ki. Nagybirtokán országos hírű mintagazdaságot szervezett, melyben a juhtenyésztéstől kezdve a virágkertészetig a mezőgazdaság számos ágazatával foglakozott. A sikeres gazdaság jól működő szemléletét is jelzi, hogy a birtoktest nagyobbik felét kitevő 3600 holdas erdőterületen üzemtervszerű erdő és vadgazdálkodás folyt. Ennek a megfontolt tervszerűségnek köszönhette a Berchtold uradalom, erdeinek kiváló faminőségét és vadászterületeinek Nógrád vármegyében is jól ismert hírnevét. A területen nem voltak ritkák a kapitális agancsú szarvasbikák és a jelentős agyarhosszúságot elérő vaddisznó kanok sem.
Erdőterülete a hegyekben 3600 hold kiterjedésre rúgott, ahol cser, tölgy, bükk és kőris állományokban gazdálkodtak elsősorban. A csert 40 éves, a kőrist, tölgyet, bükköt 80 éves fordában (vágásfordulóban) kezelték, rendes üzemtervek szerint. A cserkéreg hántás 20 éves fordában zajlott. A kialakított szabályozásokat a megyei magánerdőbirtokok többsége nem tartotta be ebben az időben.
Az 1920-as években az erdőterület kezelését gr. Wenckheim József vett át, aki elsősorban vadászterületként használta birtokát, bár elődje hagyományait megőrizve, párhuzamosan erdőmérnök által irányított üzemtervszerű gazdálkodást is folytatott.
A nagyoroszi erdőtest 2003, az utolsó erdészeti átszervezés óta van a Diósjenői Erdészet kezelésében, mikor is a megszűnt Bernecebaráti Erdészet Nagyoroszi községhatárát átvette. A vándorgyűlés programjai által is érintett, a Diósjenői Erdészet magját adó erdőtömb az előzőekben már említett Eszterházy család birtokát képezte török utáni időkben. Az Eszterházyak - leginkább hg. Esterházy Antal - a XVII. század végétől és a XVIII. század elejétől fogva Ipolypásztó uradalmi központtal nagy kiterjedésű, kb. 18.000 katasztrális holdnyi erdőbirtokot kezeltek, Ipolypásztó-Márianosztra-Kóspallag-Szokolya-Diósjenő községek határaiban. Ennek egyik területe volt a mai diósjenői erdők egy része. A gondos kezelést az 1805-ben már létező, precízen működő szervezeti hierarchia is jól példázza, hiszen a teljes területet egy kerületi főerdőmester felügyelte, egy erdőmester, három főerdész és tizenhat alerdész segítségével.
Az erdőket 120 és 50 éves vágatási forgásban (fordaszak) ölfának vágatták, s a kitermeléshez morva, német, porosz telepeseket hoztak a területre, akik modern fadöntési módszereket honosítottak meg munkájuk során. 1868-ban az ipolypásztói uradalom eladásra került, és több részre bomlott. Az egykori Esterházy diósjenői erdőrészeket báró Piret Béla szerezte meg. Judik Dorottya nógrád megyei levéltáros által közzé tett Shvoy Miklós-féle, 1874-75-ös megyei monográfia külön kiemeli a megyén belül, a Diósjenői Erdészet példaértékű erdőkezelését.
Az akkori felmérések szerint az erdők a következő fanemekből álltak össze: bükk, tölgy, cser, kőris, luc(szurkos)-, vörös-, és közönséges(erdei) fenyő, ez utóbbiak vegyes állományokban. Az új birtokos a bükkösöket már 100 éves fordaszakban, a tölgyes és cseres állományokat 50-50 éves vágásfordulókban kezelte. A vágásokban előbb az épület és műfa-anyagot vágatta, majd az ölfának és szénégetésre valót már vállalkozókkal termeltették ki. Telepített favágókkal egész év során az erdőben dolgoztattak, télen a vágásokon, nyáron ültetésnél, tisztításoknál. A felújítások erdőtípusonként változtak. A szálas (magas) erdőkben vágás előtti, egy-két esztendeig tartó legeltetési tilalommal (előőrzés), és ún. magvásztatással (magról történő felújítással) esetenként és kisebb arányban csemeték kiültetésével. A bükk és tölgyerdőket makk ültetéssel újították fel, míg az elegyes fenyveseket csemete kiültetéssel. Az erdővédelmet legeltetési tilalom bevezetésével foganatosították, mely szálas erdőkben 20-25 évre, míg középállású erdőkben 12-15 évre szólt.
A 6745 hold kiterjedésű birtokot a XIX. század legvégén Nógrád megyei birtokosok vették meg két részletben, báró Almássy Ede és báró Falkenhausen Ernő személyében. Később Almássy erdőterületének egy részét, majd az egész birtoktestet br. Groote vette át kezelésbe. Ezen időszakok gazdálkodásának változásait már jól jellemzik a forda időszakok rövidülései, 80 és 40 évre.
Br. Groote halála után, 1906-ban a diósjenői erdők báró Sváb Sándor tulajdonába kerültek, akinek 1912-ben bekövetkezett halálával az erdő kezelése - három üzemosztályban, összesen 5686 kat. hold kiterjedésben - özv. Sváb Sándorné kezében maradt, egészen az 1945 utáni államosításokig, amikor már csak 3447 hold erdővel rendelkezett.
Az özvegy bárónő folytatta az előző tulajdonosok példaértékű erdőgazdálkodását. Ennek érdekében az uradalom erdeit rendkívül nagynevű szakemberekre bízta, Férje halála után Kuzma Gyula ny. m. királyi főerdőtanácsos lett az erdőgazdálkodás irányítója.
A kiváló szakember 16 éven át irányította az erdőgazdálkodást az uradalomban, ahol fentiek szerint erdőrendezésben és erdőfeltárásban (lásd alább) kiemelkedőt alkotott élete utolsó szakaszában Diósjenőn. Az erdészet régebbi üzemterveiben konkrét feljegyzéseket találunk a két háború közötti időszak üzemtervszerű gazdálkodásáról, illetve a valószínűleg Kuzma által készített üzemtervről, melyben az erdőket 3 üzemosztályba sorolták.
Az „A" üzemosztályban (5029 kh.) az illetékes minisztérium jóváhagyása ellenére, a 100 éves forduló helyett a bükköt 80 éves fordában kezelték. A felújítás általában sikeres volt (az ebben az időszakban felújított erdők erről tanúskodnak), így pótlásokat alig kellett végezni, ha szükség is volt rá azt mesterséges csemeteültetéssel (vörösfenyő) végezték el. A leginkább kímélendő fanem a tölgy volt, amely az évi 12.6 kh. véghasználati területe miatt, erősen túltartottá vált. A főhasználatokon túl mellékhasználatként a vadászat volt a legjelentősebb, sőt az utóbbi haszonvételi forma prioritása sokszor az erdőgazdálkodás elé került, de nem ez a vad erdő rovására váló túltartásában nyilvánult meg. A grófnő a vadászvendégek kiszolgálása érdekében pazar faszerkezetű vadászkastélyt emelt a Nyír - réten, ahol állandó kiszolgáló személyzet tartozott, telefonvonalat vezetett és az erdész legfontosabb feladatai közé tartozott a kastély őrzése, a vadászvendégek kiszolgálása, melyekre erdészeti feladatai mellett maradt szabad kapacitás, tekintve, hogy az özvegy messze az erdőbirtok hozama alatti fahasználatot folytatott. Azt is - az erdőigazgatósági engedély birtokában - jobbára lábon eladás formájában tette, így az erdész legfontosabb feladata az eladásra kerülő erdő jelölése - becslése volt. Kuzma Gyula az Erdészeti Lapok 1928. év októberi számában publikálta az általa bevezetett újítást:
„A fokozatos felújító vágásmóddal kezelt szálerdőüzemünk¬nél a tövön való eladásra szánt törzseket több év óta nem az általánosan szokásos hajkolással, bélyegzőbaltával vagy szá-mozókerékkel jelöltem, hanem az eladandó törzsekből gyök¬tövükön és - hogy nagy hóban is könnyen feltalálhatók legye¬nek - a mellmagasságban is kéregkorongokat vágatok ki erre való egyszerű korongvágó készülékkel.
Eltekintve az ily jelzés tetszetőségétől, főelőnye annak az, hogy a nyári vágásbecsléskor kivágott kéregkorong szélein a favágás megkezdéséig kambiumforradás keletkezik, amit vevő vagy munkásai télen való fadöntéskor hamisítani képtelenek, ha volna is kéregkorong vágó készülékük, mert ha a korongot a fa gyöktövén üggyel-bajjal ki is piszkálják, a kambiumgyűrűt oda nem hamisíthatják."
A fakitermelés és a vadgazdálkodás mellett a rétek „részben" történő kaszáltatása és legeltetés is jelentős szerepet töltött be. A rétek mai napig viselik az őket kaszáló családok neveit (pl: Gál - rét).
A „B" üzemosztály (456 kh.) nem egységes területű volt, az „A" üo.-n belül elsősorban a cseres erdőket jelentette. Vadgazdálkodási szempontból ugyan előnyösek voltak az itt alkalmazott 30 éves vágásfordulók, de egyben jelentős túl használatot is jelentettek.
A „C" üzemosztály tulajdonképpen az erdőtulajdonos kastélya környékén lévő erdőket jelentette, ahol tájképi okokból a használat szünetelt. Az üzemtervek itt csak, mintegy 70 kh. koros erdőben irányoztak elő szálalást.
Kuzma Gyulát uradalmi posztján újabb neves erdőmérnök Réz Endre követte és ezzel folytatódott a komoly szakmai munka is, melyet a háború utáni időkre az uradalomtól itt maradt immár kerületvezető erdészként dolgozó szakszemélyzet örökített át.
A részletesebb két világháború közötti múltidézést követően a háború utáni időszakról megemlítendő, hogy a szellemi örökségen túl a Sváb - birtok, kíméletes erdőgazdálkodása folytán hatalmas élőfakészletet hagyományozott a háború utáni erdészgenerációkra. Ez a háború utáni faínséges időkben hatalmas termelési feladatot (cca. 30 - 35 ezer m3 4200 ha - on) eredményezett a Diósjenői Erdészet számára. A legnagyobb fatömeg a Musli, Hollófészek és a Pogány - Rózsás területeken akkumulálódott, melyeket az 50 - es évektől folyamatosan termeltek.A növedéken felüli termelést nem lehetett sokáig fenntartani, a fakitermelésekkel járó erdőművelési feladatok és a vadállomány - melyre ez idő tájt az erdőgazdálkodónak ráhatása nem sok volt - a fejére nőtt a szocialista üzemnek a 70 - es, 80 - as években. Az ezt követő időkben a szakmai munkát a szakszerű természetes felújítóvágások és a vadállomány visszaszorítása határozza meg.
A 1996 - és 2003 közötti időszakban az erdészeténél extrém gyakorisággal, 4 - szer következettbe súlyos természetes bolygatás (jégtörés, ill. széltdöntés). Ezek felszámolásával, a bolygatások után kialakuló erdőállapot megfigyelésével és kutatásával a szakmai figyelem a folyamatos erdőborítás melletti erdőgazdálkodás felé fordult. Ennek eredményeként 2006 - ban folyt erdőtervezés során az országban elsők között, megelőzve az új erdőtörvény szellemét vállalt az erdészet 404 ha - on áttárést az átalakító és 103 ha - on szálaló üzemmódra.
Összeállította:
Zanati László Havaj Kornél Nagy László
erdészetveztő műszaki vezető tudományos munkatárs
|
